Schengen és a szabad munkavállalás nélkül az eurónak valóban nincs értelme?
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ezt mondta. Tán kissé túlzott, de nem nagyon.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ezt mondta. Tán kissé túlzott, de nem nagyon.
hvg.hu
Felminősítette az elsőrendű "A" kategórián belül Írország államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings. Ezt elsősorban a javuló ír államadósság-dinamikával indokolták.
MTI
Sokéves mélypontra esett az alapvető élelmiszerek világpiaci ára.
hvg.hu
A kerületi kapitányság helyett már a BRFK nyomoz. Farkas Mihály két és fél hónappal ezelőtt tűnt el, a lakást, ahol élt, csak most vizsgálták át.
hvg.hu
Egy írásbeli kérdésre adott válaszban a Rogán vezette kabinetiroda államtitkára teljesen kizárta a szingliadó ötletét.
hvg.hu
Az ipari kender termelésének megújításáról és az erre épülő gazdaság létrehozásának lehetőségéről a Kárpát-medencében tartottak fórumot pénteken az Országházban.
MTI
Az 1950-es évek után újra közlekedne villamos New Yorkban a főpolgármester csütörtökön ismertetett terve szerint. A javasolt 25,7 kilométeres vonal Brooklynt és Queenst kötné össze fellendülőben lévő, de ritka metróhálózatú városnegyedeken át.
MTI
Öt pontban foglalta össze Lányi András azokat az érveket, melyek a közelgő Putyin–Orbán-találkozón arra kellene, hogy sarkallja a magyar miniszterelnököt, hogy drasztikus irányváltást szorgalmazzon a paksi atomerőművi beruházással kapcsolatban.És az nincs is a listán, hogy egy tizenhárom számjegyű kölcsönről van szó, a legnagyobbról, amit egy beruházás kapcsán valaha Magyarország felvett.
hvg.hu
A szerencsés tizenéves német lány 5,5 millió forintnak megfelelő euróval lett gazdagabb.
hvg.hu
Hiába ígérte a kormány, nem kapták meg a béremelést a szakorvosok - írja közleményében az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport.
hvg.hu
Budapesten február elején 160 ezer forintért hirdették a kiadók lakásokat, ami megegyezik a tavaly februári szinttel. Ugyanakkor vannak kivételek, a XIII. kerületben például 20 százalékkal nőtt az átlagos bérleti díj a legnépszerűbb, 50-70 négyzetméteres téglaépítésű lakások esetében. A megyeszékhelyek és megyei jogú városok közül Győr, Sopron és Székesfehérvár számít a legdrágábbnak, ezekben a városokban átlagosan havi 120 ezer forintért adnak ki egy lakást a tulajdonosok.
hvg.hu
A fővárosi főügyész pénteken olyan sajtótájékoztatót tartott a Quaestor-ügyben, amelyen bejelentették, hogy 11 ember ellen emeltek vádat, de a tájékoztató érezhető célja az volt, hogy a 2010 előtti kormányokra kenje a 2015-ig tartó csalási ügyet. A bűnszervezetben elkövetett csalásokért 25 évet is kaphatnak Tarsoly Csabáék.
hvg.hu
Bámulatos mutatványra képes egy fideszes képviselő: 260 millió forintos adósságot törleszt félmilliós fizetéséből és a neki járó területalapú támogatásból úgy, hogy elvileg ennél jóval nagyobb lehet a törlesztőrészlete - írja a Blikk.
hvg.hu
Háromból egy járat kimaradhat, ha a BKV-nál a fizetésemelés elmaradása miatt sztrájkot hirdetnek. A vasútnál viszont a vonatoknak csak a felét kell útnak indítani, ha végül ott is munkabeszüntetés lenne – írja a Népszabadság.
hvg.hu
Szégyenlistát tesz közzé a román adóhatóság azokról a magán- és jogi személyekről, akiknek tartozása van az állam felé, így ösztönöznének a befizetésekre.
MTI
Ennél kiszolgáltatottabbak csak egyszer voltunk az elmúlt 25 évben.
hvg.hu
Az ügyfelek elenyésző része maradt devizahitelében a gépjámű- és személyi hitelek forintosítása során, a többség törlesztőrészlete csökkent - közölték a bankok.
MTI
A magyar gazdaság lanyhuló növekedése a régióban csak arra lesz elég, hogy a menet hátsó felén baktassunk a versenytársaink után.
hvg.hu
A kormány az oktatásban azért vezetett be ostoba tantervet, adminisztrációs terheket és minősítési rendszert, hogy ellophassa az azok elkészítése után felvehető uniós forrásokat – állítja Hadházy Ákos LMP-s politikus, a trafikbotrány leleplezője.
MTI
MTI
hvg.hu