Kevesebbet nyaraltak a magyarok az országon belül, a külföldiek mentették meg a turizmust
Országszerte és azon belül a Balatonnál is visszaesett a magyar vendégek száma júliusban, külföldiek viszont sokkal többen érkeztek, mint tavaly ilyenkor.
Országszerte és azon belül a Balatonnál is visszaesett a magyar vendégek száma júliusban, külföldiek viszont sokkal többen érkeztek, mint tavaly ilyenkor.
Akár 70 százalékkal is többet fizetne a megújuló forrásból származó alapanyagokért.
Saját magával van elfoglalva a jegybank és a költségvetés, holott valamit tenniük kellene, hogy újraindítsák a gazdaságot – nyilatkozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki nagyszabású ötletekkel is előállt. Nem ez azonban a magyar gazdaságpolitika egyetlen megoldandó kérdése.
A Nasdaqon kereskedett cég részvényárfolyama 7 százalékkal zuhant, magával rántva más, nagy techcégek részvényeit is.
Azzal vádolják a Debrecenben is gyárat építő kínai akkumulátorgyártót, hogy együttműködik a kínai hadsereggel.
Taroltak a foci-Eb és az olimpia alatt az itthoni legálisan működő szerencsejátékos cégek, igaz, a két esemény eltérő módon mozgatta meg a fogadókat.
Az akkuipart érintő jogszabályok elemzésével mutatja ki Éltető Andrea, a KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, hogy miért nem lehet a magyarországi gyártást összehasonlítani a nyugat-európai országokéval. Az alábbiakban a tanulmány főbb megállapításai olvashatók.
A KSH 2024. első negyedévi adatai alapján átlagos fizetés mellett nagyon nehezen lehet megvásárolni hitelből egy fővárosi lakást. Vagy nagyon sok önerőre lenne hozzá szükség, vagy csak nagyon pici garzonra lesz elég a rendelkezésre álló összeg. Sajnos vidéken sem sokkal jobb a helyzet, a vármegyeszékhelyeken sem egyszerű átlagbér mellett saját otthont vásárolni.
Ezzel várja a kiállítókat a legnagyobb hazai állásbörze.
A Mohu idén három gyermekkórház között osztja szét a jótékony célra felajánlott betétdíjakat. Eddig 31 millió forint gyűlt össze.
A magyar–osztrák vasúttársaság az Európai Befektetési Bank hiteléből finanszírozná 13 új intercity motorvonat beszerzését a Stadlertől. A kormány március óta nem járul hozzá az ügylethez, a határidő szeptember vége.
A Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet újraindítási akcióterven dolgozik. Ennek a minisztérium szerint része lehet, hogy a lakosság hosszú távú befektetéseit adómentes otthonteremtésbe csatornázzák át. A kormány szeptemberben tárgyalja a kabinet ötleteit.
A légitársaság vezére szerint ez az utasoknak jó, a részvényeseknek kevésbé.
Nagy Márton minisztériuma nehezményezi, hogy a boltokban drágult a liszt, a tej és a cukor, miután az adott termékek kikerültek a hatósági árkorlátozás (kötelező akciózás) alól.
A volt közlekedési államtitkár szerint a közlekedési miniszter vasútellenes, nem a pénz hiányzik a vasútfejlesztéshez, hiszen közúti fejlesztésekre futja.
A gazdasági minisztériumban meglepődtek, hogy a korábban hatóságilag korlátozott árú termékek drágultak a hatósági árkorlátozás kivezetésével. A tárca – egyelőre – nem mondja meg azt, hogy pontosan hány forintért kellene árulni a lisztet, mindenesetre a mostani árak szerintük „túlzók” és „tisztességtelenek”, ezért versenyjogi és fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít.
Nem elég újraindítani a magyar gazdaságot, az is fontos, hogy a növekedés inkluzív, azaz befogadó legyen – magyarázta nemrég Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Ez már csak azért is jól hangzik, mert a mostani növekedésünk a közelében sincs sem a kormány eredeti terveinek, sem annak, amit az ország jelentős része érdemi javulásnak érezne. A miniszter az elmúlt pár évtized egy új fogalmát dobta be ezzel; közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkban most azt nézzük meg, mennyi értelme van ennek Magyarországon, és egyáltalán mit kellene tenni ahhoz, hogy tényleg mindenki nyerhessen a növekedésen.
Egyebek mellett ezt is előírják a tavasszal leköszönt Európai Parlament által elfogadott pénzmosás elleni szabályok és irányelvek, amelyek egy részét a tagországoknak 2026 közepéig, másik részüket 2027 közepéig kell átültetniük. Az új jogszabály-csomag felülírja a hazai pénzmosás elleni törvény rendelkezéseit is, még ha utóbbiak bizonyos esetekben – például a készpénzes ügyletek felső összeghatárában – szigorúbbak.
Régiós összevetésben egyáltalán nem kirívóak az adatok, a cseheket és a szlovákokat is előzi a magyar lakosság a GKI kutatása szerint.