Almát a dinnyével: a magyar és a görög válság összevetése

„Magyarország 2010 nyarán rosszabb helyzetben volt, mint Görögország” – ismételgeti még ma is Orbán Viktor kormányfő. Legutóbb Münchenben, a Bajor Gazdasági Szövetség székházában beszélt erről, és érvként azt hozta fel, hogy kormánya 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt, 80 százalék fölötti államadósságot és 55 százalékos aktivitási rátát örökölt. Az állítás szépséghibája, hogy nem fedi a valóságot.



Megint 284 felett az euró

Enyhén gyengült a forint, az uniós fizetőeszközt délelőtt tíz óra előtt nem sokkal 284,63 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a reggeli 284,30 és a csütörtök délutáni 283,50 forintos jegyzés után.


Délutánig puhulhat a "Matelcsy"

Péntek délután két órára szól a telefonszolgáltatók meghívója a Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM). Eddig az időpontig nyújthatnak be javaslatokat a piaci szereplők a percalapú két forintos extraadó finomításához. A lényeg, hogy az elvárt bevételnek a végén stimmelnie kell.


Összefogott Kína, Japán és Dél-Korea

A regionális együttműködés javítása, egymás valutáinak erősítése, és a térségbeli befektetések ösztönzése érdekében egymás kötvényeinek fokozott vásárlásáról egyezett meg csütörtökön Kína, Japán és Dél-Korea.


Magyar Narancs: gyanús a Közgép keszthelyi üzlete

Simicska Lajos közismert építőipari cége, a Közgép Zrt. által vezetett konzorcium nyerte el a keszthelyi Fő tér rekonstrukciójának kivitelezését, ám az egyedüli pályázó mellett nem is volt valódi versenyeztetés - írja a Magyar Narancs online.



Fónagy: a végtelenségig nem lehet kifeszíteni a közlekedést

A MÁV szervezeti egységesítését még az idén, 2012 végéig végre kell hajtani ahol lehet, az ésszerűtlen költségek lefaragása szükségszerű feladat, de a fejlesztéssel nem lehet takarékoskodni, mivel a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosítása kötelezettség - mondta Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos pénteken az mr1, Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.




Az ügyészséghez és a PSZÁF-hoz fordul az LMP a bankok miatt

Az LMP a szegedi táblabíróság ítéletével kapcsolatban felkéri a legfőbb ügyészt, hogy kezdeményezzen jogegységi döntést a Kúriánál a devizahitelezéssel kapcsolatos banki gyakorlatok miatt. A párt emellett állásfoglalást kér a PSZÁF elnökétől a devizaárfolyamok banki elszámolásának gyakorlatáról.


Lusta volt a forint reggel

Gyakorlatilag nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: röviddel hét óra előtt az eurót 284,30 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 284,17 forint után.


VG: Kósa városa vette fel a legnagyobb hitelt

A megyei jogú városok tavaly év eleje óta mintegy 30 alkalommal kötöttek szerződést 100 millió forintnál nagyobb hitelről, illetve hívtak le ennél nagyobb összeget korábban megkötött szerződéseik alapján - írta pénteki számában a Világgazdaság.


MN: ma adja le a nyugdíjjelentést Selmeczi

Elkészült a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos vizsgálati eredményeket tartalmazó jelentés, amelyet Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja pénteken ad le - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.



Nagyot esett a benzin ára

Bruttó 10 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol pénteken. A mostani változással a benzin átlagára 441 forintra csökkent, a gázolajé pedig 436 forint lett.



Estek a New York-i tőzsdék

Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt mintegy két órával a vegyes makrogazdasági adatokra, és egy nappal a nagyon várt áprilisi foglalkoztatási adat ismertetése előtt.


Tranzakciós adó: Orbán megint ködösít

A legfrissebb információk szerint a kormány a bankokra vetné ki a pénzügyi tranzakciós illetéket, illetve szeretné megakadályozni, hogy a pénzintézetek áthárítsák a lakosságra az új terhet. Legalábbis Orbán Viktor ezt mondta a Fidesz rendkívüli frakcióülésén. Ennek azonban pontosan az ellenkezőjét írta a kormány az EU-nak egy hete elküldött második Széll Kálmán-tervben, és azzal számolt, hogy az új terheket a lakosság és a vállalatok viselik. Kérdés, hogy Orbán Viktor meggondolta-e magát, vagy végül mégiscsak a Brüsszelnek küldött dokumentumban leírtak bizonyulnak igaznak.