Amerikaiak fektetnének a magyar egészségügybe
A magyarországi egészségügyi szektor befektetési lehetőségeiről tárgyaltak amerikai befektetők a kormányzat képviselőivel - közölte az egészségügyi tárca.
A magyarországi egészségügyi szektor befektetési lehetőségeiről tárgyaltak amerikai befektetők a kormányzat képviselőivel - közölte az egészségügyi tárca.
unknown
A Világbank és a Nemzetközi a Valutaalap (IMF) hétvégén kezdődő washingtoni közgyűlését beárnyékolja az 50 dolláros hordónkénti olajár, az iraki helyzet bizonytalansága, és az amerikai fellendülés lassulása. Ennek ellenére, a világgazdaság átlagos növekedése az idén meghaladja a 4.6 százalékot – jósolja az IMF.
unknown
Tovább emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon kedden, miután nigériai lázadók olajtermelő vállalatokat fenyegettek meg. Eközben az OPEC semmit nem tesz a várható recesszió ellen.
unknown
Kulcsár Attila ügyvédje szabadlábra helyezési kérelmet nyújtott be az ügyészségre, mert védence előzetes letartóztatásának határideje napokon belül lejár.
unknown
A Deutsche Bankot, Németország legnagyobb bankját vizsgálat alá vetették, mert azzal gyanúsítják, hogy manipulálta a mérleg-adatokat.
unknown
Nem fogadták el a kormánypártok Járai Zsigmond beszámolóját az Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2002-es és 2003-as monetáris politikájáról. A parlamentben jegybank elnök leszavazására eddig nem volt példa.
unknown
A legmagasabbra szökött a nyersolaj ára, amióta jegyzik határidős árfolyamát a New York-i árupiac kereskedési rendszerében: az amerikai könnyűolaj novemberi szállításra az elektronikus kereskedésben hordónként 49,74 dollárig drágult.
unknown
A pénzügyi tárca által hétfőn az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatában szerepel, hogy a pénzügyi intézetektől szedett különadó kirovásánál figyelembe veszik a szövetkezeti hitelintézetek tőkehelyzetét.
unknown
Több európai ország kormánya hevesen ellenzi Törökország uniós csatlakozását, ám ennek ellenére megkezdenék a tárgyalásokat a tagfelvételről. A valódi kérdés, megteheti-e a demokratikus Európa, hogy nem kezdeményezi a csatlakozást Ankarával.
unknown
Demján Sándor egyik cége vásárolta meg eddig egyedül a Malév privatizációs pályázati anyagát. A kínai Hainan Airlines ugyanakkor nem pályázik a légitársaság megvásárlására.
unknown
A PanTel távközlési cég megszerzése a Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) közleménye szerint 27 millió euróba és 250 ezer HTCC részvénybe került.
unknown
Az internetes online reklámokat csak a felhasználók 4 százaléka tolerálja, a legzavaróbbnak a felugró ablakos, úgynevezett pop-up hirdetéseket tartják a világháló használói.
unknown
A tőkepiaci szereplők heves támadásai ellenére a kormány 25 százalékos adót szándékozik kivetni a tőzsdei ügyletekből származó árfolyamnyereségre. Az SZDSZ ellenzi a tervet, a Fidesz álláspontja bizonytalan, hiszen ők 20 százalékos adót vezettek be annak idején, amit a szoclib kormány eltörölt. De milyen következményei lennének most a 25 százalékos adónak?
unknown
Négy forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát szerdán a Mol Rt. Az emelést a a nemzetközi piacokon történt jelentős kőolajár-növekedéssel magyarázza a vállalat.
unknown
A Kafijat Kereskedelmi és Consulting Kft. tőzsdei ügylet keretében 5,89 százalékos részesedést szerzett az Antenna Hungária Rt.-ben (AH) - közölte az új tulajdonos a Magyar Tőkepiacban hétfőn.
unknown
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) szerint a takarékpénztárakat kihagyták a bankadóról szóló tárgyalásokból, amelynek bevezetése számos vidéki takarékfiók bezárásához vezethet.
unknown
Kínaiellenes atrocitásokra is sor került a spanyolországi Elche városában, amikor több százan vonultak az utcára tüntetni a kínai cipőgyártók és -importőrök ellen.
unknown
Az osztrák Wienerberger építőanyag-ipari csoportnál hétfőn bejelentették, hogy 132,4 millió euróért megveszik a "thebrickbusiness" (TBB) brit téglagyárat.
unknown
A Manchester United hétfőn profitcsökkenést jelentett üzleti évéről, és a kisebb médiabevételeket okolva a folyó évre is további csökkenést jósolt.
unknown
Egyetlen érdeklődő vásárolta meg eddig a Malév privatizációs pályázatát, amely a Demján Sándor nevéhez köthető Euroinvest Rt. lehet - értesült a Népszabadság.
unknown