szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tér rekonstrukciója közben előkerült középkori épületmaradványokat és hun sírokat az építtetők eldózerolták, a régészek most próbálják menteni a megmaradt emlékeket.

Az elmúlt héten a győri Széchenyi tér jelentős területén 120-130 cm-ig felmarták és eldózerolták a talajt, megsemmisítve a területen korábban talált régészeti leletek jelentős részét – írja a téren folyó régészeti munkálatokról beszámoló blog. Az építkezéseknek elméletileg a régészek munkájának figyelembevételével kellene folyniuk, de a blog keddi beszámolója szerint lassan „közelharcot kell vívnunk a gépesekkel, hogy ne

© szechenyiter.blog.hu
markolják el azokat az építményeket, amiket mi tavaly gondosan kibontottuk majd visszatakartunk.” Bíró Szilvia, a tér ásatásának vezetője szerint a gépkezelők direkt kivárják a délután négy órát, amikor lejár a régészek munkaideje és akkor kezdik meg a munkálatokat.

Az ásatás vezetője a múlt heti rombolásról a kisalfold.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy felbecsülhetetlen értékek vesztek oda a téren és a 13.-14. századról gyakorlatilag nem maradt hasznosítható információjuk, aminek következtében nem fogják tudni rekonstruálni, hogy ebben az időszakban hogy nézett ki a tér.


 

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Váratlan mértékben befolyásolja a videós értekezleteket, hogy kinek milyen a mikrofonja

Váratlan mértékben befolyásolja a videós értekezleteket, hogy kinek milyen a mikrofonja

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek