szerző:
Szvetelszky Zsuzsanna
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A már sokszor tálalt alapigazságokat érdemes újra és újra, a lehető legtöbb oldalról alaposan szemügyre venni – javasolja Rutger Bregman holland történész-író. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus könyvajánlója.

Jobbak vagyunk, mint gondoljuk. Annál pedig sokkal jobbak, mint ahogy ezt a hírekben vagy a közösségi médiában tálalják az emberiség különböző alakjairól, csoportjairól. Ezért is tanácsolja az Emberiség - Mégis jobbak lennénk, mint hittük? című könyv szerzője, Rutger Bregman a könyve végén az olvasóinak, hogy kerüljék a napi híreket, mert tájékozottabbak ugyan nem lesznek, viszont a világképük csak torzul.

Más tippjei is vannak: azt javasolja, hogy ha egy másik embert illetően bizonytalanok vagyunk, akkor feltételezzük róla a legjobbat. Ha néha mégis becsapnak bennünket, az nem nagy ár a luxusért, hogy egy életen át megbízhatunk másokban.

Azt is állítja, hogy azok a legjobb üzletek, amelyeken mindenki nyer. A luxusjellegű norvég börtönökkel – pontosabban azzal, hogy csökken az onnan szabadult foglyok visszaesése, bűnözése – például rengeteg társadalmi veszteséget lehet megelőzni.

Nyomatékosan ajánlja továbbá, hogy kérdezzünk, mielőtt ítéletet alkotunk, és az empátia helyett inkább részvéttel közelítsünk embertársainkhoz, így ugyanis hatékonyabban tudunk segíteni nekik.

Újraértelmezett példatörténetek

Bregman műve egyszerre érdekes, szórakoztató és optimista. A könyv a tudományos ismeretterjesztés és az eszmefuttatás műfajának izgalmas kombinációja. A fiatal holland történész nemcsak a saját szemszögét mutatja be: a legnagyobb tanítása éppen az a könyvnek, hogy lehet saját perspektívánk, vehetjük a bátorságot ahhoz, hogy új megvilágításban értelmezzünk bebetonozottnak hitt tényeket.

Neki is lát, és újrafelfedezi a Húsvét-szigetek pusztulásának történetét, ami az ő szemüvegén át nézve a remény története, olyan leleményes és rugalmas embereké, akik esélytelennek tűnő helyzetekben is helytálltak.

Újranaplózza Philip Zimbardo amerikai szociálpszichológus híres stanfordi börtönkísérletét, az előzményeivel egyetemben, és az aggályos részletek bemutatásán túl kiegészíti egy húsz évvel ezelőtti BBC-történettel. A csatorna fő műsoridőben szerette volna reprodukálni Zimbardo emberkísérletét, de kiderült, hogy semmi olyan szadista, embertelen következményre nem lehet számítani, mint amikről a börtönkísérletet követően olvashattunk – senki nem változott szörnyeteggé. A „rabok” és az „őrök” eleinte nem tudtak mit kezdeni magukkal, egymással, majd unalmukban pacifista kommunát alakítottak.

Bregman Stanley Milgram klasszikus, sokkológépes kísérletét is „csodátlanítja”: rámutat, hogy a kísérlet alanyai egyáltalán nem követték engedelmesen az utasításokat, hogy áramütéssel halálos csapást mérjenek embertársaikra, sőt, kifejezetten ellenállást váltott ki belőlük a hatalmaskodás.

Leírja azt is, hogy Kitty Genovese fél évszázaddal ezelőtti erőszakos halála – a lakása közelében szúrták le, miközben hiába kiáltozott kétségbeesetten, senki nem sietett a segítségére – sem úgy történt, ahogy a pesszimista társadalomkutatók azóta is szeretnék beállítani az úgynevezett bámészkodó-effektust. Csakhogy: hiába fogalmazott úgy egy detektív, hogy elég lett volna egy telefonhívás – nos, a helyzet az, hogy ketten is telefonáltak. Ám a rendőrség nem tekintette különösebben aggasztónak a bejelentést, és ezért megkésve érkeztek meg a helyszínre.

Tényleg csupán máz a civilizáció az emberen?

A szerző azt állítja, hogy nem az emberiség önző, cinikus és kegyetlen, hanem a vezetői, a hangadói, a megmondói. Nem véletlen, ha éppen ők azt szeretnék, hogy mindannyian gyanakodva, ferde pillantásokkal méregessük egymást.

Lehet mindezért bírálni az ifjú holland történészt – sebaj, ő is bírál másokat. Épp erre tanít: a már sokszor tálalt alapigazságokat érdemes újra és újra, a lehető legtöbb oldalról alaposan szemügyre venni. A Bregmant duzzogva kritizáló pesszimisták viszont gyakran összekeverik a tudományos publikáció műfaját az ismeretterjesztéssel. Pedig egy jó gondolatmenet akkor is lehet igaz, ha nem unalmas. Az új és új olvasatok, a bregmani „csakhogy”-ok tartják az értelmezésünket jó kondícióban.

A szerző – többnyire – nem a tényekkel vitatkozik, hanem a kontextussal, a tények önkényes összekapcsolásából születő magyarázatokkal. Nevezetesen azzal, hogy a magyarázatok nagy része negatívan állítja be az embert, akin a civilizáció csupán máz, és ha nem lenne végletekig szabályozva, akkor elszabadulna a benne szunnyadó állati szörnyeteg.

Bregman számos kortárs és történelmi ellenpéldát hoz ennek cáfolatára.  Az egyik izgalmas történet ezek közül 1943-ban játszódik, amikor Georg Ferdinand Dukwitz, az átállt náci szeptember 28-án Koppenhágában elmondja a szociáldemokrata párt vezetőinek, hogy mire készül a Gestapo. És három nappal később, október elsején hiába érkeztek százával a német csapatok, felkészülve az összes dán zsidó elhurcolására, az állampolgárok következetes ellenállásával Dánia zsidóinak közel 99%-a mégis túlélte a háborút. Mert a hétköznapi emberek, a fodrászok, a tanárok, a pékek és az orvosok megtagadták az együttműködést a gonoszság gépezetével.

Mert az ember alapvetően jó, állítja Bregman, és könyve legvégén még azt is kifejti, hogy a cinizmus miért nem realizmus. Mindehhez már csak annyit tehetünk hozzá: a bizalom pedig nem naivitás.

Rutger Bregman Emberiség című könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!