Meglehetősen gyakran hallom a következő kifejezést kollégáktól: „Én csak szakmai kérdésekkel foglalkozom. Távol tartom magam a politikától!” Ha valaki ezt őszintén így gondolja, abban nem találok semmi elítélendőt. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ezt az álláspontot érezze magához közel; ettől még komoly szakmai teljesítményeket érhet el. Az igazi kérdés az, hogy vajon a valóságban mennyire lehetséges pusztán szakembernek lennünk, anélkül, hogy közben politikussá válnánk? Erre nincs általános válasz. Ez egyszerre függ a szakmától, annak aldiszciplínájától és a közgazdászt körülvevő társadalmi, politikai külső helyzettől.

Például elképzelhető, hogy valaki az ökonometria valamely konkrét problémájára szakosodott, és azon belül, mondjuk, az idősorelemzés metodikai kérdéseire koncentrál. Vagy vegyük például a mikroökomómia egy konkrét részkérdését, az árutőzsdén kialakuló árak tanulmányozását. Ezekben az esetekben hihetetlen mennyiségű adat feldolgozása lehetséges, a kutatási eredményeinket be lehet mutatni teljesen politikamentesen. Elég korlátozott azoknak a kutatási területeknek a száma, amelyek teljesen politikamentesek. Ilyen területet az a kutató választ, aki a lelkialkata szerint irtózik a politikától. Ez teljesen helyénvaló viselkedés lehet addig, amíg nyugodt az élet körülötte. Ha én lennék a kollégája – vagy akár a felettese –, akkor tapintatból nem rángatnám be a közéletbe.

Sokan vannak azonban, akik nem ennyire végletesek. A jelen kategorizálásban az olyan kutatókra gondolok, akik képesek két rekeszre kettéválasztani mind az agyukat, mind a konkrét cselekedeteiket. Az egyik rekeszben belegubódzik a szakmájába mint kutató és oktató, míg a másik rekeszben az előbbitől függetlenül képes aktív lenni a közéletben, közreműködik ilyen vagy olyan politikai mozgalomban, felszólal gyűléseken, esetleg tüntetéseken is részt vesz. A mi mesterségünk, a közgazdaság-tudomány esetén tudomásul kell venni, hogy ez politikaközeli tudomány. A biokémia nem az. Nem véletlen, hogy az ősidőkben úgy is hívták a mi szakmánkat, hogy politikai gazdaságtan.

Vegyünk például egy olyan témát magában foglaló tantárgyat, mint a makroökonómia! Esetleg ha teljesen elvontan adják elő, akkor mentes lehet a politikától. Szerintem azonban a makroökonómiát úgy kellene tanítani minden magyar egyetemen, hogy minden komoly állítást időszerű magyar példával illusztrálnak az oktatók. A makroökonómiai oktatásban szerepelnie kellene olyan kérdéseknek, mint a munkanélküliség, a monetáris, árfolyam- és fiskális politika. Be lehet mutatni egy-egy modellt értéksemlegesen, de a modell gyakorlati működésének ábrázolása során szinte elkerülhetetlenül rá kell mutatnunk arra, hogy a döntés mennyire politikai jellegű. Nem helyes kitérni a modellek alkalmazása során felmerülő mindenkori aktuális gyakorlati vonatkozások elől. Keynes a makroökonómiai megközelítést nem azért találta ki, hogy azokról tudományos folyóiratokban vita folyjék, hanem éppen azért, hogy hatást lehessen kifejteni a gazdasági gyakorlatra. Minden egyes kormánynak vannak makroökonómiai cselekedetei, s ezekkel nem mindenki ért egyet. Szabad, demokratikus amerikai egyetemeken, ha a tanár egyetért a kormány makroökonómiai döntéseivel, akkor vállalja őket, ha pedig kritikusan szemléli e döntéseket, akkor ütközteti őket a személyes álláspontjával.

Elnézést, hogy megint a Harvard Egyetemről hozok példát, de azt ismerem a legjobban, mert hosszú éveken keresztül láttam közelről és belülről. Az ottani egyik izgalmas makroökonómiai kurzuson két tanár volt jelen, egyikükről köztudott volt, hogy a republikánus párti, a másikukról pedig, hogy a demokrata párti állásponttal szimpatizált inkább, sőt netalán az elnök gazdasági tanácsadói voltak életük valamelyik szakaszában. Amikor például az infláció és a munkanélküliség közötti összefüggések lehetséges értelmezései kerültek szóba, akkor a diákok jelenlétében ismertették az egymáséval sokszor ütköző álláspontjukat.

Nem tartom helyesnek, hogy Magyarországon a közgazdaságtan tanára az egyetemi órán meg se említse azt, hogy mit tartalmaz a Matolcsy-féle unortodox elmélet, és mi az unortodox gyakorlat. Tudom, hogy a Corvinuson van külön jegybanki tanszék, amely ezt oktatja, de én most nem erről a tanszékről beszélek. A Matolcsy-féle hatás nemcsak a Fővám téren terjed, hanem az egész országban. Vajon beszélnek-e az egyetemi oktatók arról, hogy a Matolcsy-féle nézet egybeesik-e valamelyik más iskola álláspontjával? Vagy keveréke lenne-e többféle iskola tanításainak? Elképzelhető, hogy ez valami teljesen eredeti és gyökeresen új? Ha igen, akkor mennyire és miben új? Vagy ez inkább egy zavaros gondolati világ? Ezt végig kellene elemezni. Az oktatónak magának kellene ezt kutatnia, vagy hivatkoznia kellene az erről szóló szakszerű, tudományos igényű elemzésekre.

Lehet, hogy nem vettem észre, de nemigen találtam a témához illő komolyságú elemzést, amely a Matolcsy-féle unortodoxiát szakmailag és elméletileg mélyen boncolta volna. Nem annak kritikus elemzésére gondolok, hogy a magyar jegybank milyen monetáris politikát folytat Matolcsy elnöksége alatt; persze erre is szükség van, és erről a témáról készültek figyelemre méltó tanulmányok. Amit hiányolok az oktatásból, az a Matolcsy-féle elmélet elhelyezése az elméletek osztályozásában és a Matolcsy-féle gyakorlat elhelyezése a monetáris politika osztályozásában. Továbbá a tanítás során ki kellene mutatni, hogy valamelyik közgazdasági álláspontnak vagy irányzatnak van-e politikai tartalma. Ha igen, megvalósítása milyen következményekkel jár. Kézenfekvő illusztráció lenne a magyarországi oktatásban azt vizsgálni, hogy a Matolcsy-féle monetáris politikának milyen rövid és hosszú távú következményei vannak.

Szabad-e politikát vinni az oktatásba?

hvgkonyvek.hu

Társadalomtudományban szerintem ez irreális kérdés, mert ezen a területen a politika igazából megkerülhetetlen. Szinte minden kifejezésnek politikai töltete van. Vegyük például a munkanélküliség kifejezést, amelynek a puszta szigorú meghatározása is politikai töltetű! Ha abból indulok ki, hogy mit nevezünk közgazdaságtannak a legtradicionálisabb, leginkább főáramú megközelítésben, akkor szokás szerint a szűkös erőforrások allokációjának a logikájaként írják le. Az erőforrások allokációja olyan döntésekhez kapcsolódik, amelyeket sokféle tényező motivál. Ezek között szinte megkerülhetetlenek az etikai megfontolások. Hogyan kell allokálni a közpénzt? Mennyire kell odafigyelni az esélyegyenlőség minél erőteljesebb javítására? Mennyi erőforrást kell allokálni a szegények szenvedéseinek enyhítésére? Vagy éppen mennyit a titkos rendőrségre? Hogyan, kiktől kell összeszedni az ehhez szükséges közpénzt? Mi legyen a köztehervállalás eloszlása? Ezeket nem lehet tanítani politikai töltet nélkül.

Vagy gondoljunk egy látszólag politikamentes területre, a bankok működésére! Ha egy nagybank összeomlik: mit tegyen az állam? Dobjon-e mentőkötelet, vagy hagyja, hadd pusztuljon? Mit tegyen az állam a válságok megelőzésére, és ha mégis kitörtek, a kezelésükre? Ez is messzemenően politikai kérdés. Lehet szánt szándékkal megkerülni a politikát. Vagy azért, mert valaki – szerintem hibásan – azt hiszi, hogy megkerülhető. Vagy azért, mert lapulni akar. Ezt tudomásul veszem, ehhez mindenkinek joga van, nem érzem erkölcsileg mélyen elítélendőnek, de a saját értékrendem szerint nem tudom respektálni ezt a viselkedést. Természetesen nem mennék el addig, hogy nyilvánosság előtt név szerint bíráljak valakit ezért a lapulásért.

A mai Magyarországon ráadásul ahhoz nem kell bátorság, hogy valaki a tudomány határain belül nyíltan beszéljen olyan kérdésekről, amelyekre céloztam. Szerintem még erős elnyomatás idején is bele lehet csempészni politikai üzeneteket az anyagba. Pártpolitikát nem helyes bevinni az egyetem falai közé. Nem helyes tanítás közben agitálni X párt mellett és Y párt ellen. Ezt nem tenném, erre nemcsak hogy nem beszélnék rá senkit, hanem erélyesen visszatartanám ettől. De nem helyes mellőzni a politikai eszmékről, politikai ügyekről szóló politikai töltetű ügyeket. Nem tartom helyesnek, ha a tanár közli a diákjaival, kire fog szavazni, mert az nem tartozik a hallgatókra. De korrektnek tartom, hogy ha politikai és etikai vonatkozású témákra kerül sor, akkor a diszkusszió keretében ő is megosztja azt, hogy milyen eszmékben hisz, mit vall saját politikai filozófiájaként, milyen az értékrendje, de el kell mondania azt is, hogy milyen más értékrendek léteznek.

Az előadásomban nem a „tutit” akarom megmondani, a célom a dilemmák ábrázolása, annak bemutatása, hogy milyen gondolati sémák húzódnak egy-egy kérdés mögött. Több olyan közgazdasági téma van a kutatásban és az oktatásban, amelyek ezekhez a problémákhoz kapcsolódnak. Szememben tiszteletre méltóbb az, aki ezeket is felvállalja. Fontos az „is” szócska. Nem várható el – pedagógiailag sem célszerű – minden tantárgyban csak ilyen kérdésekre koncentrálni. De jónak látnám, ha a tanításban és a kutatásokban méltóbb helyet kapnának az ilyesféle politikai vonatkozású kérdések.

Mindenki maga döntse el, hogy ezeket hogyan tudja beilleszteni a saját értékrendjébe. Toleráns, elfogadó vagyok más értékrendekkel, nézetekkel szemben, de van, amiben nem ismerek toleranciát. Nyíltan vállalom, hogy számomra elfogadhatatlan a rasszizmus minden változata, a nőket megalázó és elnyomó helyzetek kialakításának pártolása, a szegénység megvetése, az emberi szenvedés iránti közömbösség. Elfogadhatatlannak tartom azt az álláspontot, amely szerint „a szegények tehetők felelőssé a saját helyzetükért”, „mindenki annyit ér, amennyije van”. Ezeket a nézeteket nemcsak szélsőséges, hanem már mérsékelt formában sem tudom tolerálni. Ugyanígy a mérsékelt cigányozás, a burkolt zsidózás is elfogadhatatlan számomra.

Szerintem ezeket a politikailag nyitott kérdéseket ki-ki magában gondolja végig, gondolja át, hogy ő mit akar velük csinálni. Nagy ívben elkerüli? Itt-ott, ahol nem sokan hallják, esetleg megszólal? Felvállalja, s esetleg erőforrásainak egy komolyabb részét ezekre a kérdésekre fordítja? Ezek alternatív magatartásformák, olyan választások, amelyek során mindenki önmagára van utalva.

A fenti írás Kornai János A gondolat erejével? - A közgazdászok szakmai és közéleti dilemmáiról című cikkének szerkesztett részlete. Az eredetileg a Közgazdasági Szemle 2019 februári számában megjelent írást a HVG Könyvek által kiadott, Töprengések című kiadványból szemléztük. A könyvet megrendelheti itt.