szerző:
ingatlanmenedzser.hu

A tizenöt hotelszobát és az egy nagy alapterületű apartmant a műemlék Burger-ház emeletén alakítják ki – közölte...

A tizenöt hotelszobát és az egy nagy alapterületű apartmant a műemlék Burger-ház emeletén alakítják ki – közölte Slezák Sándor, a beruházó Yourhouse Kft. ügyvezetője. A fejlesztés költsége 238 millió forint, ennek mintegy 45 százalékát, 106 millió forintot uniós támogatás fedezi - derült ki a beruházásról szóló sajtótájékoztatón.

A Burger-ház tetején lesznek a hotelszobák
©

A delmagyar.hu szerint az IKV Zrt. 2007 végén 140 millióért értékesítette a Burger-házat. A vevőnek – egy Szegedről indult neves budapesti bankárnak – akkor három éven belüli felújítási kötelezettséget írtak elő. Egy tavaly decemberi tudósítás ezerint már idén nyáron átadták volna a hotelt, de a Yourhouse Kft. nyilván a válság miatt késleltette a nyitást.

A leendő szálloda helyén, a mai Klauzál tér sarkán az 1880-as évekig a Három királyokhoz címzett vendégfogadó működött. 1883-84-ben itt épült föl az eklektikus stílusú kereskedő-polgárház, amelynek a földszintjén üzletek, emeletén lakások kaptak helyet. Az épületben működött egykor a Szegedi Híradó című lap szerkesztősége, ahol Tömörkény István is elkezdte újságírói pályáját. A ház az államosítást követően munkásszállásként működött, majd színészlakásokat alakítottak ki a házban.

Szeged belvárosában újabb utcákat alaktottak sétálóvá, néhány hotel is megújul
©

A műemlék épület eredeti szépségét visszaállító felújítás 2009 nyarán, a szálloda kialakítása 2010 februárjában kezdődött el. A beruházás várhatóan 2011 januárjára fejeződik be, a hotelt pedig március-áprilisban nyithatják meg.

A földszint egy részén már egy pénzintézet fiókja működik, a szabad területet pedig egy nívós étterem számára szeretnék bérbe adni. A nagy belmagasságnak köszönhetően a szállodai szobákban hálógalériákat alakítanak ki, az épület sarokrészén pedig egy nagy alapterületű luxus apartman lesz. Slezák Sándor bízik benne, hogy a szegedi szálláshelypiacról hiányzó „butik jellegű” hotellel sikerül a városban általánosnak mondható 40-50 százalékos kihasználtságnál jobb eredményt elérni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Szeged is kap egy Árkádot

A szegedi nagykörút mentén, az egykori kenderfonó gyár területén, a Londoni körút, a Bakay Nándor, a Boros József és a...

Marabu FékNyúz: Ajándék a nemzetnek

Marabu FékNyúz: Ajándék a nemzetnek

Így került egy platformra a Fidesz és a Momentum Baranyi Krisztinával szemben – videó

Így került egy platformra a Fidesz és a Momentum Baranyi Krisztinával szemben – videó

A nemzetbiztonsági bizottságig ért a ferencvárosi erdoganista török iskola ügye

A nemzetbiztonsági bizottságig ért a ferencvárosi erdoganista török iskola ügye

Csőzik László: "Plebejus politikus vagyok"

Csőzik László: "Plebejus politikus vagyok"

A nulladik osztály egy rossz válasz egy égető problémára

A nulladik osztály egy rossz válasz egy égető problémára

Itt az új Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák

Itt az új Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák