Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás hatálya a tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, illetve...
A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás hatálya a tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, illetve helyiségben tartott alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre, valamint az ezer főt meghaladó létszámmal megrendezett szabadtéri eseményekre terjed ki. A feltűnően gyorsan és bevallottan a szigorítás ígényével megszövegezett kormányrendelet a héten lépett életbe.
Fesztivál- és rendezvényszervezők szerint az új rendelet szakmailag alkalmatlan. "Szabályok eddig is voltak, azokat csak be kellett volna tartatni" - mondta Pálosi Boglárka, az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért elnöke a több szervezet által csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Pálosi elmondta: a kormány senkivel nem egyeztetett a szakmából. Emiatt Pálosi Boglárka emiatt szükségesnek tartja egy munkacsoport létrehozását a kormány és az érintettek képviselőiből, hogy "megfelelő és betartható módon" alakuljon át a szabályozás.
Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke arról beszélt, hogy az új rendeletben olyan fogalmak szerepelnek, amelyek definícióit nem közölték. Így nem tudni, mit ért pontosan a rendeletalkotó a zenés-táncos rendezvényen. Ráadásul, mivel rendezvényszervezői diplomához kötik a szervezést, jelenleg a Sziget Fesztivál főszervezője, illetve a Művészetek Völgye felelőse sem szervezhet rendezvényt. Ez azt jelenti, hogy akár el is maradhatnak ezek a fesztiválok - fűzte hozzá Márta István, aki szerint a különböző rendezvényeket uniformizálja a kormányrendelet, ezért az elfogadhatatlan a számunkra.
A sajtótájékoztatón kifogásolták azt is, hogy a rendeletben nincs pontosan meghatározva, mekkora létszámra és milyen helyszínre vonatkoznak az előírások. "Jelen pillanatban, ha egy kávézóban valaki berak egy CD-t és két ember táncra perdül, akkor az már zenés-táncos szórakozásnak minősül" - mondta L. Laki László, aki szintén az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért képviseletében fejtette ki észrevételeit.
A fesztiválok esetében, amelyek szervezése akár hónapokkal, vagy egy évvel korábban is elkezdődhet, például az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzését is csatolni kell az engedélyeztetéshez, vagyis azt, hogy milyen idő lesz a rendezvény idején. Ez például egyike a betarthatatlan feltételeknek - vélte L. Laki László.
Semsei Rudolf, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetségének vezetője szerint a rendelkezés ellehetetleníti azokat a céges rendezvényeket, amelyek végén akár zene, vagy tánc is lehet. "Olyan bürokratikus lépéseket kell megtenni, ami sajnos nem életszerű" - jegyezte meg. A szövetség vezetője fontosnak nevezte, hogy ne csak rendeletek útján próbálják biztonságosabbá tenni a rendezvényeket. Szükség volna például egy rendezvényszervező kamarára, hogy professzionális módon működhessen a szakma, és ne fordulhasson elő többet olyan tragédia, mint az év elején a fővárosi West Balkán szórakozóhelyen.
A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerint alaptalan a szakmai szervezetek kritikája a zenés-táncos rendezvényeket érintő kormányrendelettel kapcsolatban.
Tállai András államtitkár kormányszóvivői tájékoztatón a bírálatokra reagálva közölte: a szabályozásban egyértelműen meg van határozva, mi a zenés-táncos vendéglátóegység.
"Ha beraknak egy cd-t, és ketten táncra perdülnek, az nem tartozik a rendelet hatálya alá" - mondta.
A rendezvény szervezéséhez szükséges végzettségről szólva hozzátette: maguk a szervezetek kérték azt, hogy ne szervezhessen mindenki ilyen rendezvényt. A képesítésnek azonban nem diplomának kell lennie - jegyezte meg.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.