Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem csak a hazai ipari beruházások jelentette új munkahelyek, hanem külföldi munkalehetőség is nagy vonzerőt jelent.
Nem csak a hazai ipari beruházások jelentette új munkahelyek, hanem külföldi munkalehetőség is nagy vonzerőt jelent. Ausztria és Németország idén május elsején nyitotta meg álláspiacát az EU-hoz 2004-ben csatlakozott tagországok – így Magyarország – munkavállalói előtt. Ennek megfelelően a nyugati végeken – Sopronban és Szombathelyen – jelentősen felpezsdült a kereslet mind bérlői, mind vevői oldalon.
Az ország minden területéről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Pécsről, kisebb keleti településekről, de még a Balaton környékéről, sőt néhányan Budapestről is érkeznek a nyugati határszélhez közel eső városokba. Sopronban 20-30, Szombathelyen 30-40 százalékkal nőtt a kereslet az ingatlanpiacon a munkalehetőségek megnyílása kapcsán - közölte lapunkkal az Otthon Centrum (OC).
Az OC tapasztalata szerint gyakori forgatókönyv, hogy a családfő albérletben térképezi fel az új munkát – ritka, hogy valaki aláírt munkaszerződés nélkül, vagy legalább komoly ajánlat nélkül költözzön – és amint megveti a lábát, a család is megérkezik. Innen már anyagi lehetőségektől függően lépnek tovább. Sokan maradnak albérletben, amíg korábbi ingatlanukat el nem adták, de az azonnali ingatlanvásárlás sem ritka.
Szombathelyen és a környékén általában 15 millió forintig keresnek ingatlanokat a városba költözők. Ezért az összegért már egy 80-100 négyzetméteres házat lehet találni a környező településeken, de a városban inkább lakások közül lehet válogatni ebből az összegből. Sopronban a keresések zöme 20 millió forintig terjed, de néha 40 milliót is költenének ingatlanra az újonnan a városban költözők.
A bérleti piacon mindkét városban a bérbeadók vannak jobb pozícióban. Sopronban egy 3 szobás, jó állapotú lakást nagyjából 1.000 forintos egy négyzetméterre vetített, havi bérleti díjért lehet kiadni. Kisebb, újszerű, jó elhelyezkedésű lakások bérleti díjai ennél is magasabbak lehetnek. Sopronban nagy a hiány a kiadó lakásokból, itt szintén nem ritka, hogy egy albérletre egy nap alatt sikerül bérlőt találni.
Várólisták is vannak
Szombathelyen is várólisták vannak a jó adottságú bérleményekre. Egy újszerű, téglaépítésű, alacsony rezsijű, 3 szobás lakást akár havonta 60-70000 forintért is ki lehet adni. Győrhöz és Kecskeméthez hasonlóan erre a két városra is igaz, hogy a jelentős bérleti kereslet jó befektetési lehetőséget kínál a kiadási célú lakásvásárlásban gondolkodóknak.
A beruházások és külföldi munkalehetőségek okozta ingatlanpiaci mozgás miatt kiadási célból most érdemes az említett vidéki városokban ingatlant vásárolni. Az ingatlanárak a válság óta csökkentek, nagy valószínűséggel elérték a mélypontjukat, a jelentős bérleti kereslet pedig folyamatos, biztos havi bevételekkel kecsegtet.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.