Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta a hétfői ügyészségi kihallgatásán készült vágatlan videofelvételt.
Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta a hétfői ügyészségi kihallgatásán készült vágatlan videofelvételt. Ebből kiderül az is, hogy a főügyész figyelmeztette a volt kormányfőt: a gyanúsított védekezésének korlátja a hamis vád elkerülésének követelménye. A felvételt eddig 300-an látták.
A www.sukoroper.hu weboldalon közölt 38 perces felvételen négy kamera képe látható egyszerre. A volt miniszterelnök mellett jogi képviselője, Zamecsnik Péter foglal helyet.
Gyurcsány Ferenc a nagyjából kétperces vallomásáról készült videofelvételt már kedden nyilvánosságra hozta. Ebben esküszegéssel vádolja meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek. A konkrét ügyet illetően kinyilvánítja: az ügyészség gyanúja megalapozatlan, hamis, konstruált.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.