Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Két hét múlva lezárják a Margit körúti közparkra kiírt ötletpályázatot, és várhatóan március első napjaiban megkezdik a gazdasági minisztérium egykori épületének bontását is.
A február 24-én záruló ötletpályázathoz eddig több mint 300-an regisztráltak a www.szellkapu.hu portálon. A pénzdíjas pályázaton a lakosság, és külön kategóriában az építészek elképzeléseit is várják. A vonatkozó kormányhatározat közpark létrehozását írja elő, a legfontosabb cél pedig a bel-budai terület átszellőzésének biztosítása – emlékeztetett a beruházó Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Halmai Zoltán szerint egy-két kisebb épület átépítve megmaradhat, vagy akár a tervezett mélygarázs egyik szintje is kaphat majd más funkciót.
Az egykori minisztériumi épületet már kiürítették, de a parkolókat még használják a területen. A bontáshoz szükséges eljárások megindultak, a munka március első napjaiban kezdődik, és a tervek szerint nyár végére fejezik be. A bontással párhuzamosan kialakul az is, milyen funkciókat kap majd a közpark és milyen forrásból valósítják meg – tette hozzá.
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy lebontják a Margit körúti épületet. Indoklásuk szerint az 1971-ben épített nyolcemeletes irodaház abban a szélcsatornában van, amely a Duna felé kitisztítaná Buda egyik legforgalmasabb körzetének levegőjét.
Varga Mihály korábbi tájékoztatása szerint a területen 2015-2016-ra elkészül a mélygarázs és közpark. A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Ami jó, az se jó.
Aggályos lehet, hogy a V-Híd folyamatosan letarolta a közbeszerzéseket, és megszüntette az érdemi versenyt.