szerző:
hvg.hu

A visegrádi luxushotel befejezésére készült Orbán Viktor kormányfő veje, de valami közbejött.

A Tiborcz közvetett tulajdonában lévő cég korábban benyújtotta a hatóságoknak az engedélyezéshez szükséges előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt, de a 250 ezer forintos igazgatási szolgáltatási díjat már nem fizette be. A dokumentáció levegőtisztaság-védelmi szempontból sem tartalmazza a szükséges iratokat, így a hivatal lezárta az eljárást.

A félkész, 1,8 milliárd forintra tartott visegrádi szállodaépület 2016-ban került az akkor még csak Tiborcz-közelinek tartott vállalat, a Hotel Vsgrd tulajdonába, „méghozzá néhány hónappal az után, hogy a hitelező bank, az MKB ismét magánkézbe került, és ma már azt is tudni lehet, hogy ez a magánkéz Mészáros Lőrincé” – írtuk meg korábban.

A szálloda megálmodói úgy jellemezték az épületet, hogy három részből, egy kétszintes üveg-kő sziklából, egy rajta nyugvó üveghegyből, és a tetőn csúcsosodó sziklából áll. Az eredeti tulajdonos, az ír kézben lévő Tourist Projects Kft. a 2008-as válság kirobbanása után félbehagyta az építkezést, és a felvett kb. 16 milliárd forintnyi bankhitelt sem tudta visszafizetni.

Az immár Mészáros-kézben lévő MKB eladta a követelését egy addig ismeretlen cégnek, a Hotel Vsgrd elődjének, 2017 decemberétől pedig már a cégbírósági nyilvántartás szerint is közvetetten Tiborcz birtokába került a félkész szálloda. A Longoria Holdingban ugyanis a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. december 1-jétől birtokolja a részvényeket, a BDPST pedig felvállaltan Tiborcz-érdekeltség.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szabó Yvette Vállalkozás

Üveghegyet épít Tiborcz a Dunakanyarban

A visegrádi luxushotel befejezésére készül Orbán Viktor kormányfő veje, akinek közvetett tulajdonában lévő cége benyújtotta a hatóságoknak az engedélyezéshez szükséges előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt.

A XX. kerület sem kér a túlóratörvényből

A XX. kerület sem kér a túlóratörvényből

Zimbabwéban megint lekapcsolták az internetet

Zimbabwéban megint lekapcsolták az internetet

Soha nem volt ennyire népszerű a briteknél az EU-ban maradás ötlete a Brexit-népszavazás óta

Soha nem volt ennyire népszerű a briteknél az EU-ban maradás ötlete a Brexit-népszavazás óta

Matolcsy nem hagyja annyiban: szerinte nem mondhatják rá, hogy lop

Matolcsy nem hagyja annyiban: szerinte nem mondhatják rá, hogy lop

Teljesen rendjén való, hogy hajlik az iPad Pro – mondja az Apple

Teljesen rendjén való, hogy hajlik az iPad Pro – mondja az Apple

Korcsolyapálya épül a Récsei Center helyén Zuglóban

Korcsolyapálya épül a Récsei Center helyén Zuglóban