Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Használaton kívülre kerülhet egy időre az egykori miniszteri várószoba a Sándor-palotában, amely hivatalosan a...
Használaton kívülre kerülhet egy időre az egykori miniszteri várószoba a Sándor-palotában, amely hivatalosan a mindenkori köztársasági elnök, tehát most még Schmitt Pál dolgozószobája. A szőnyeget azonban aligha koptatják jó darabig, és nem használják a luxus zongorát sem ebben az ingatlanban. Egyébként mindkettőt az államfő rendelte.
Mit is kell otthagynia az államfőnek? Egy míves irodát, egy tényleg egyedi munkahelyet, ahol kellemesen lehet végezni az állami feladatokat.
Hogyan is nézett ki a régi időkben ez a helyiség, mielőtt átesett a felújításon? A dolgozószoba keleti falában egy ablak és egy ajtó nézett a Dunára, északnyugati sarkából egy ajtó vezetett a keleti traktus előszobájába, északi falában egy ajtó nyílt a titkári szobába. Mennyezete, főpárkánya, frízsora, selyemtapétája a minisztertanácsi terem tapétájához volt hasonló - írja le a szoba történetét a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapja.
A szoba berendezése egy kandallóból, felette álló keretezett tükörből, két konzolasztalból, egy kerek asztalból, két kis empire asztalkából, öt karosszékből, valamint egy kanapéból állott. Az ülőgarnitúra zöld selyemhuzattal volt borítva. A kandalló fedlapján egy nőalakos, empire állóóra és két, szintén nőalakok által tartott ötkarú gyertyatartó állott. A szoba padlóját táblás parketta borította. E helyiség falait - miként a Minisztertanácsi teremét is - körös-körül Benczúr Gyulának és Karlovszky Bertalannak a magyar miniszterelnökökről készített olajfestményei díszítették. - számolt be a múltról a KEH.
A Sándor-palota felújításakor ismét megépült a Dunára néző homlokzathoz az a mellvédes terasz, mely Ybl Miklós tervei szerint készült el. Ezen a teraszon gyakran mutatkozott Schmitt Pál is, egyebek mellett Orbán Viktorral is kávézott ott, amiről az Ingatlanmenedzser is beszámolt.
Ugyancsak az államfői munkavégzés helyszine volt az újonnan létrehozott Plenáris ülésterem. Az északi (a Várszínház felöli), korábban egyszerű hivatali szobákat felvonultató oldalon alakították ki. A minden részletre kiterjedő rekonstrukció a történelmi termek teljes bebútorozásával együtt 2002. tavaszára készült el.
A 2002-es parlamenti választások előtt felmerült tervek szerint Orbán Viktor költözött volna a palotába, az államfő pedig átment volna a Nemzeti Galériának is helyet adó királyi épületbe. A választásokon győztes MSZP által felügyelt új kormány azonban nemet mondott erre. Végül szakértői véleményekre hagyatkozva a rendszerváltozás óta a Parlament épületében "társbérletben" élő Köztársasági Elnöki Hivatal méltó elhelyezésére tett javaslatot, mely indítványát az Országgyűlés elfogadta és törvényerőre emelte.
A Sándor-palotába - történelme folytán a magyar államiság egyik jelképének tekinthető épületbe - 2003. január 23-án a Magyar Köztársaság Elnöke, Mádl Ferenc és hivatala költözött be.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.