Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Eredetileg a gát megerősítésére szánták, de végül inkább kiköltöztetik a lakókat 50 millió forintból.
Eredetileg a gát megerősítésére szánták, de végül inkább kiköltöztetik a lakókat 50 millió forintból. Új helyre költözhetnek az árvízterületen élő ipolytarnóci családok, az érintett nyolc ingatlan kiváltását az Országgyűlés által elkülönített 50 millió forintból oldják meg - tájékoztatta Nagy Andor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden az MTI-t.
Közlése szerint a község önkormányzata 50 millió forintot nyert el az Ipoly gátjának megerősítésére, a hatósági vizsgálatok során azonban kiderült, hogy ekkora összegből nem lehet biztonságosan megoldani a gáterősítést. Az elnyert támogatást ezért visszaadták, és ezután adta be módosító javaslatát a családok elköltöztetésére - közölte.
Mint elmondta, a költségvetési törvényhez benyújtott, a parlament által elfogadott módosító javaslata alapján egyfajta kisajátításra kerül sor. Nagy Andor emlékeztetett, hogy a Nógrád megyei települést szinte minden évben elöntötte az árvíz, amikor az Ipoly szintje megemelkedett. A polgármester régóta küzd valamilyen megoldásért, hogy a bajba jutott embereknek ne kelljen minden évben ugyanazt a gondot elszenvedniük - tette hozzá a képviselő.
Szabó Tibor (Fidesz), Ipolytarnóc polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyeztető megbeszélést folytatott a Belügyminisztérium két munkatársával, akik helyszíni szemlét folytattak, fényképeket készítettek és magukkal vitték az ingatlanokkal kapcsolatos anyagokat.
Az 50 millió forint felhasználásáról, a lebonyolítás pontos menetrendjéről áprilisban-májusban kötnek szerződést a tárcával - tette hozzá a polgármester. A Nógrád megyei faluban nyolc ingatlanban kilenc családot érint a költözés, hét ház a Rákóczi, egy a Dankó Pista úton épült, az Ipoly árterén.
1995 júniusa és 2011. március 19. között huszonötször volt árvízvédelmi veszélyhelyzet Ipolytarnócon. Az első tíz évben hétszer volt áradás, 2006-ban háromszor, 2008-ban és 2009-ben kétszer-kétszer. 2010-ben tízszer öntött ki az Ipoly, legutóbb pedig tavaly márciusban sújtotta árvíz Ipolytarnócot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Bővül a hajnali és éjszakai közlekedés a vágányfelújításoknak köszönhetően.