Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács támogatta csütörtöki ülésén a Kelenföldi Pályaudvar előtti Etele tér...
A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács támogatta csütörtöki ülésén a Kelenföldi Pályaudvar előtti Etele tér fejlesztésének tervét, amelyet a Zoboki-Demeter építésziroda készített.
A terület terveinek elkészítését a Futureal csoport finanszírozta, amely egy 40 ezer négyzetméteres bérbe adható területű bevásárlóközpontot építene az Etele téren. A fejlesztő tulajdonában van a síneken túl, a vasút és az M1-M7 autópályák közös bevezető szakasza közti terület egy része is. Az első szakaszban a bevásárlóközpont és az átszállást biztosító - intermodális - épület készülne el, az előbbi becsült költsége 120 millió euró (mai árfolyamon mintegy 40 milliárd forint), míg a másiké 2,5-3 milliárd forint.
A Futureal korábban többször azt mondta lapunknak, hogy a 4-es metro megnyitása idejére időzítik az átadást. Jelen állás szerint a plazastop vége (2014 vége) éppen arra az időszakra esik, amikor optimális esetben átadhatják a plazát. Ám ha lesz kivétel, akkor ez előbb is megtörténhet. A plazastopról szóló rendelkezést kiegészítő végrehajtási határozat még nem született meg. A Népszabadság online kiadása szeirnt az ötezer négyzetméternél nagyobb áruházak létesítéséhez a beruházónak össze kell állítania egy hatástanulmányt arról, a kereskedelmi építmény milyen hatással van a környezetre, a vidékfejlesztésre, a helyi piacra és a lakosság életkörülményeire, majd a négyfős bizottság – ketten a nemzetgazdasági, ketten pedig a vidékfejlesztési tárca delegáltjai – egyszerű szótöbbséggel döntenek.
Tatár Tibor, a Futureal Development Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy amennyiben a piaci körülmények inspirálják a fejlesztést, képesek lesznek 2014-re felépíteni a bevásárlóközpontot. Ideálisan a két említett épületet együtt kellene építeni, de a fővárosnak nincs pénze az intermodális épületre. Miután ez utóbbiban is lesznek kereskedelmi területek, a Futureal beszállna a finanszírozásba. Tatár Tibor megjegyezte, hogy öt-hat éve próbálkozik a cége a fejlesztéssel, de csak az utóbbi egy évben jött létre annyi konszenzus a terület tulajdonosai, illetve a közlekedési cégek között, hogy idáig eljuthattak.
Egyelőre nem világos, hogy mikor indulhat az építkezés, bár az Ingatlanmenedzser úgy tudja, hogy a Futureal már több nagy nemzetközi lánccal is előrehaladott tárgyalásokat folytat különböző méretű üzlethelyiségek bérletéről. Az érdeklődés már bőven a plazastop előtt megvolt, ezt érdemben nem befolyásolta, hogy a parlament tavaly év végén - a szakma véleményét mellőzve - elfogadta a plazastopnak nevezett törvényt. A rendelkezés értelmében csak indokolt esetben lehet eltérni, kérdés, hogy egy ekkora beruházás indokolt eset lesz-e.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.