Krémmel helyettesítenék a potencianövelő kék tablettát

Egy amerikai cég olyan krémmel kísérletezik, amely az első potencianövelő kék tabletta, a Viagra hatóanyagát tartalmazná. Elég lenne csak felkenni oda, ahova kell. Így próbálnák kikerülni a készítmény mellékhatásait.

  • hvg.hu hvg.hu
Krémmel helyettesítenék a potencianövelő kék tablettát

A Daily Mail szerint az amerikai Strategic Science and Technologies szakemberei befejezték a krém klinikai tesztelésének első fázisát.

A brit bulvárlap azt írja, hogy ebben a készítményben is szildenafil nevű hatóanyag van, mint a Viagrában, de mivel helyileg alkalmazzák, elvileg kevesebb illetve enyhébb mellékhatással jár. Utóbbit az eddigi kísérletek igazolták is.

A Viagra és a többi hasonló potencianövelő gyógyszerek vénykötelesek, az orvos a beteg vizsgálata után dönti el, hogy az ilyen készítmények szedése biztonságos-e vagy sem. Mivel szigorú előírások vonatkoznak ezekre a tablettákra, kialakult a feketepiacuk is. Az interneten rengetegen kínálnak ilyen gyógyszereket, amelyek eredete nagyon sokszor kétes, és potenciális veszélyt jelenhetnek a betegekre.

A Viagrát nem szedhetik egyebek mellett anginás betegek, szívbetegek, vérnyomás-problémákkal küszködő férfiak, vese- és májbetegek, illetve azok, akiknek valami gond van az érrendszerükkel és a vérképzésükkel. Vagyis sokan nem juthatnak hozzá a tablettába zárt „boldogsághoz”, hiába lenne rá szükségük. A krém elvileg ilyen férfiakon segíteni, bár nyilván nem az összesnek.

Számolni kell a potencianövelők szedésénél, hogy egészséges embereknél is okozhatnak mellékhatásokat, így például orrdugulást, emésztőrendszeri zavarokat, fejfájást, mellkasi fájdalmat, arcpírt, szájszárazságot. Ezek egy része a fejlesztők elképzelése szerint kiküszöbölhető lenne, ha a krémet a férfiak egyenesen oda kennék, ahol a legnagyobb szükség van rá szeretkezés előtt.

Az amerikai kísérleteknél a betegek egyik része tablettát, a többiek krémet kaptak. Utóbbiak vérében a készítmény hatóanyagából nagyjából húsz százalékkal kevesebbet mutattak ki a másik csoport alanyaihoz képest.

Az eddigi eredmények azonban egyelőre nem bizonyítják kétséget kizáróan, hogy a krém működik. Csak annyit tudnak még, hogy kevesebb a mellékhatása és képes felszívódni a pénisz bőrén keresztül.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.