Magyarországon egyelőre egyetlen atípusos tüdőgyulladásos eset sincs - jelentette ki a kormányszóvivő, aki szerint az esetleges megbetegedettek kezelésére, illetve biztonságos elkülönítésére "az egészségügyi rendszer felkészült".

A Ferihegyi repülőtéren az ügyeletes orvosi szolgálatok éjjel-nappal rendelkezésre állnak, a kórházakban a gyanús esetek izolálása és indokolt esetben a betegek kezelése "mindenhol biztosított" - közölte Gál J. Zoltán. Az alapellátást végző orvosok is megkapták a szükséges felvilágosítást; a magyar hatóságok azt tanácsolják a betegség által érintett országokba utazóknak, hogy ha ott tartózkodásuk során, illetve az azt követő tíz napon belül belázasodnak, vagy légúti panaszaik lesznek, azonnal forduljanak orvoshoz.
Eközben a kínai hatóságok hosszas huzavona után úgy döntöttek, beengedik az országba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) delegációját. A küldöttség Kínában kórházakat és laboratóriumokat akar felkeresni, hogy megpróbáljon támpontokat szerezni az atípusos tüdőgyulladás kórokozójának felderítéséhez és tanulmányozásához. A betegség eddig a világ 17 országában bukkant fel, összesen 78 ember halálát okozta, közülük 47 haláleset Kínában történt.
A svájci kormány a súlyos akut légúti szindróma (SARS) veszélye miatt alig egy nappal a rendezvény kezdete előtt megtiltotta a távol-keleti üzletemberek és alkalmazottaik részvételét a Baselworld című hatalmas óra- és ékszervásáron, amennyiben Kínából, Szingapúrból vagy Vietnamból érkeznének. Ez csak a kínai nagyváros, Hongkong esetében például 311 kiállítót sújt, az egész térségből pedig 2500-3000 ember érkezett Svájcba a vásárra. A külkereskedelem fejlesztésével foglalkozó hongkongi szervezet kártérítési pereket helyezett kilátásba a svájci kormánnyal szemben. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei

Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei

Esővel indul a nap, cserébe nem lesz hideg

Esővel indul a nap, cserébe nem lesz hideg

Oettinger szerint nem Paks miatt nevezték ki

Oettinger szerint nem Paks miatt nevezték ki

Gomperz: Különbözünk, tehát vagyunk

Gomperz: Különbözünk, tehát vagyunk

A kispesti polgármester munkatársa megvett egy értéktelen telket, amiből később értékeset csinált az önkormányzat

A kispesti polgármester munkatársa megvett egy értéktelen telket, amiből később értékeset csinált az önkormányzat

Kezdődik a mohácsi busójárás

Kezdődik a mohácsi busójárás