Tetszett a cikk?

A belügyminiszter értékelése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bejelentések kezelését és az egyeztetést szakszerűen hajtotta végre a május 4-i Vörösmarty téri rendezvényekkel kapcsolatban; a rendőri biztosítás tervezésekor azonban szakmai hibákat vétettek, amelyek közrejátszottak abban, hogy a téren rendbontások történhettek.

Lamperth Mónika erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy múlt héten pénteken megkapta Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitánytól a Vörösmarty téri demonstrációk rendőri tevékenységéről szóló jelentését. Salgó jelentésében - amelyet kiosztottak a sajtótájékoztatón és amelyben foglaltakat Lamperth Mónika elfogadta - arról ír, hogy a bejelentések elbírálása során a BRFK szakmai hiányosságot nem követett el, megfelelő volt az egyeztetés a térre bejelentett szervezők között.
A biztosítási terv készítői azonban nem fordítottak kellő figyelmet arra, hogy "a bejelentett létszámokhoz viszonyítva egy szűk területen több, egymással ellentétes célú rendezvény kerül megtartásra". Salgó szerint a feladat végrehajtására tervezett rendőri erő 20 fős létszáma csupán felügyeleti szolgálat ellátására volt elegendő, a rendezvények biztosítása azonban rendőri csapaterő alkalmazását tette volna szükségessé. Az országos rendőrfőkapitány szerint a rendezvény biztosítására előzetesen felkészített, megfelelő számú és felszereltségű állomány képes lett volna a rendbontás megelőzésére. A rendbontások kialakulásakor az előkészítés és tervezés hiányosságai miatt nem állt rendelkezésre a szükséges rendőri erő. A biztosítás parancsnoka - amikor az erősítés megérkezését követően már alkalmas erő állt rendelkezésére - helyesen döntött, amikor nem élt a tömegoszlatás lehetőségével, hanem felhívta a résztvevőket és szervezőket a rendezvény befejezésére. A belügyi tárca vezetője a jelentés tanulmányozását követően felkérte Salgó Lászlót, hogy a hét végéig állapítsa meg a felelősséget, és intézkedjen.
Lamperth Mónika bejelentette azt is, elrendelte a rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló, 1990-es belügyminisztériumi rendelet felülvizsgálatát. A rendeletmódosítás tervezetének június közepéig kell elkészülnie. "Míg korábban a civil érdekérvényesítés sokszor az állammal állt szemben, új helyzet alakult ki azzal, hogy civil-civil érdekellentét ütközése jelenik meg a rendezvények kapcsán" - hívta fel a figyelmet Lamperth Mónika belügyminiszter. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!