Elhalasztották a tótújfalui gyilkosság, a fiatalkorú S. Kitti és édesanyja ügyében folyó büntetőper hétfőre kiírt tárgyalását a Somogy Megyei Bíróságon, mivel egyik beidézett személy sem jelent meg a helyszínen.

A halasztás okáról Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke elmondta: a másodrendű vádlott, az édesanya egészségügyi állapota miatt nem tudták megtartani a tárgyalást, az asszonyt ugyanis műteni kellett. A tárgyalás folytatásának napját azért nem tudták egyelőre kitűzni, mert előtte meg kell keresniük az egészségügyi intézményt, ahol S. Kitti édesanyját ápolják, s a szakértői vélemény alapján dönthetnek arról, hogy mikor lesz képes megjelenni a bíróság előtt. Ujkéry Csaba beszámolója szerint nem jelent meg a tárgyaláson az elsőrendű S. Kitti ügyvédje sem, ő is betegségre hivatkozva maradt távol. Továbbá az ügyben utolsóként kihallgatni kívánt tanú, S. Kitti kezelőorvosa sem jelent meg, őt munkahelye mentette ki más, fontos elfoglaltságára hivatkozva. A megyei bíróság elnöke elmondta, hogy a hétfői lett volna az április 24-én megkezdődött büntetőügyben az utolsó tárgyalási nap, s a tervek szerint a tanúkihallgatást követően ítéletet hirdetett volna első fokon a bíróság.
Az ügy elsőrendű vádlottja, az akkor 14. életévét éppen betöltött S. Kitti 2002. augusztus 31-én éjjel fejbe lőtte alvó nevelőapját, annak fegyverével, tótújfalui házukban. A 48 éves férfi azonnal meghalt. Az emberöléssel vádolt fiatal lány tettének okát azzal indokolta, hogy nevelőapja rendszeresen zaklatta, bántalmazta őt és édesanyját. S. Kitti édesanyja másodrendű vádlottként bűnpártolással, valamint az akkor hároméves kislányának veszélyeztetése miatt áll a bíróság előtt. Az elsőrendű vádlottat legfeljebb öt évre, a másodrendű vádlottat pedig halmazati büntetésként akár 7 és fél év szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nácizással, néma megemlékezéssel indult a Berlinale

Nácizással, néma megemlékezéssel indult a Berlinale

Nagy gond van a Windows 10 legutolsó frissítésével, ne telepítse

Nagy gond van a Windows 10 legutolsó frissítésével, ne telepítse

"Az Y és a Z generáció erre nagyon fogékony" - De mi az az insurtech?

"Az Y és a Z generáció erre nagyon fogékony" - De mi az az insurtech?

Politikailag nem túl korrekt a Mercedes 612 lóerős új kupéterepjárója

Politikailag nem túl korrekt a Mercedes 612 lóerős új kupéterepjárója

Több mint három év börtönt kapott Trump volt tanácsadója

Több mint három év börtönt kapott Trump volt tanácsadója

Kezdődik a mohácsi busójárás

Kezdődik a mohácsi busójárás