Tetszett a cikk?

Takarékosabb gazdálkodásra tér át a Magyar Televízió (MTV) Rt., miután Ragáts Imre, az intézmény elnöke csökkentette az egyes szervezeti egységek műsorkészítésre fordítható kereteit - erősített meg az ezzel kapcsolatos lapinformációkat az MTV sajtóreferense pénteken.

"Bízunk abban, hogy a megszorító intézkedések csak átmeneti jellegűek lesznek, s mihamarabb rendeződik az MTV anyagi helyzete" - mondta Csorba Mária, hozzátéve, hogy az intézmény tartozásairól nem tud pontos adatokkal szolgálni. Az intézkedés végrehajtása során mindenképpen szem előtt tartják, "hogy az MTV ne veszítse el az elmúlt egy évben a nézettség terén szerzett pozícióit" - tette hozzá. Mint mondta, az Országgyűlés által korábban megszavazott, az intézményhez mintegy három hete megérkezett, tőkepótlásként kapott hatmilliárd forintot is "részben elmaradt kötelezettségei rendezésére" fordítja az MTV.
Csorba Mária sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a Népszabadság azon értesülését, hogy az év második felében a kulturális műsorok készítésére a tervezett 400 helyett 250 millió, míg a hírterületre 800 helyett 500 millió forint jut. Ugyanakkor - összeg említése nélkül - úgy nyilatkozott, a szórakoztató produkciók készítésének költségvetés-csökkentésénél a lapértesülésben szereplő egymilliárd forintos összeg "eltúlzott". Arról, hogy mely műsorok szűnhetnek meg esetleg a takarékossági intézkedések miatt, Csorba Mária egyelőre nem tudott nyilatkozni. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!