A központi költségvetési támogatásokból megvalósuló beruházások "sokcsatornás rendszerének" felülvizsgálatát javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a pénzügyi és a belügyi tárca vezetőjének. Az ÁSZ szerint a helyi önkormányzatok támogatási rendszerében lévő problémák 2002-ben sem csökkentek.

Az ÁSZ a napokban tette közzé honlapján jelentését a helyi önkormányzatok beruházásaihoz és rekonstrukcióihoz nyújtott 2002. évi címzett és céltámogatások igénybevételéről és felhasználásának vizsgálatáról. Az ellenőrző szervezet 77 önkormányzat 121 beruházását vizsgálva fogalmazta meg megállapításait, következtetéseit, javaslatait.
Az ÁSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy az általa szorgalmazott felülvizsgálat során már tekintettel kell lenni az Európai Unió támogatási rendszerére is. "A támogatások egységesítése, összevonása - különösen a szennyvízközmű beruházásoknál - elősegítené a pénzeszközök koncentrált felhasználása révén a támogatások hatékonyságának növelését, azok átláthatóságának, ellenőrizhetőségének javulását" - áll a jelentésben.
A dokumentum rámutat arra, hogy a helyi önkormányzatok fejlesztéseinek irányát, a korábbi évekhez hasonlóan, az elmúlt évben is a címzett és céltámogatások rendszere határozta meg, ez a támogatási forma biztosította a fejlesztési források meghatározó - 50, illetve 80 százalékos – arányát.
A jelentés szerint a helyi önkormányzatok támogatási rendszerében lévő problémák 2002-ben sem csökkentek. A helyhatóságoknak a többi közt gondot okozott a központi támogatásokhoz szükséges saját forrás biztosítása. Az ÁSZ-dokumentum kitér arra is, hogy a vizsgált önkormányzatok a támogatásokkal való elszámolási kötelezettségüknek az esetek 85,7 százalékában tettek eleget, de a törvényesség vonatkozásában az előző években tapasztalt, folyamatosan javuló tendencia 2002-ben kismértékben megtört.
Az ÁSZ vizsgálatai által feltárt jogosulatlan támogatási előirányzat-lekötések és jogtalan támogatás-igénybevételek összege és aránya 1996 és 2001 év között folyamatosan csökkent, míg 2002-ben újra emelkedett. (MTI)

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Gigantikus méhfarmmá alakította ötven hektáros birtokát Morgan Freeman

Gigantikus méhfarmmá alakította ötven hektáros birtokát Morgan Freeman

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Továbbra sem tudni, mivel mérgezték meg a Berlusconi ellen tanúskodó modellt

Továbbra sem tudni, mivel mérgezték meg a Berlusconi ellen tanúskodó modellt

Bochkor Gábor májusban már újra rádiózhat

Bochkor Gábor májusban már újra rádiózhat

Szinte csak Apple termékeket használt a Huawei alapítójának letartóztatott lánya

Szinte csak Apple termékeket használt a Huawei alapítójának letartóztatott lánya