A döntés kedden született a bécsi igazságügyi palotában, ahol a bíróság indoklásában arra hivatkozott, hogy a K and H brókercége volt alkalmazottjának az ügyvédje nem látta a kiadatási kérelem eredeti dokumentumait. Az indoklást ismertető bíró szerint a tartományi igazságügyi fórum ezzel a döntésével is meg akarja erősíteni, hogy az összes formai követelménynek eleget akar tenni Kulcsár Attila kiadatási ügyében.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint hátráltatja a K and H-ügyben zajló nyomozást, hogy tovább húzódik Kulcsár Attila gyanúsított bécsi kiadatási eljárása. "Rendkívüli jelentősége lenne Kulcsár Attila kihallgatásának, amire július 7-e óta vár a magyar rendőrség”, közölte az ORFK kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi László hozzátette: a magyar rendőrségnek nincs ráhatása a kiadatási eljárásra, mert az a két ország igazságügyi szervezetei között folyik.
Kulcsár Attila bécsi kiadatási eljárásának csak a végeredménye érdekli a magyar hatóságot, részeredményekkel nem foglalkoznak, közölte Forman Tünde, az Igazságügyi Minisztérium (IM) munkatársa. "A kiadatási eljárásban nincsenek fix határidők maghatározva, amíg az osztrák jogszabályok engedik, addig folytatható az eljárás", reagált Forman a bécsi bíróság döntésére. Arra a kérdésre, hogy mennyire késlelteti a kiadatást az elnapolás, közölte: "ezt az osztrák hatóságoktól kell megkérdezni, mert ez nem a magyar igazságügyi tárca kompetenciája".
A milliárdos sikkasztással és pénzmosással gyanúsított Kulcsár Attila elfogadhatónak nevezte ausztriai fogva tartásának körülményeit. A gyanúsított kedden Bécsben az igazságügyi palotában elmondta, hogy különösebb problémája nincs, legnagyobb gondot az okozza számára, hogy elszakították szeretteitől. Úgy fogalmazott, nem ismeri a magyarországi börtönviszonyokat, így nem tudja összehasonlítani azokat az ausztriaival. Hozzátette azonban, hogy a bezártságot nehezen viseli. (MTI)