Szokásos nyitvatartási rend a jövő héten a földhivatalokban

A jövő héten a szokásos ügyfélfogadási rend szerint, tehát hétfőn, kedden és szerdán 7-től 18 óráig várja klienseit a Fővárosi Kerületek Földhivatala.

  • unknown unknown
Szokásos nyitvatartási rend a jövő héten a földhivatalokban
A hivatalban a megszokottnál erősebb ügyiratforgalomra számítanak, de soron kívüli nyitvatartást nem terveznek. Az irodán belül megvan a lehetőség az átcsoportosításra, vagyis arra, hogy egyszerre többen fogadhassák a beérkező iratokat.



Pénteken mintegy 3400 dokumentumot, a megszokottnak több mint kétszeresét adták be a hivatalhoz. A rohamot a kormány lakástámogatási rendszerrel kapcsolatos szerdai bejelentésének félreértése okozhatta.



A jogszabály, mely a támogatott hitelek plafonját csökkenti, azt írja elő: még a korábbi feltételek mellett vehetnek igénybe lakáshitelt a december 12-ig megkötött és ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződéssel, míg a földhivatali beadás határideje a kihirdetéstől számított tizedik nap, december 22-e. (MTI)
Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.