Az MTV kuratóriuma elfogadta Ragáts lemondását

Czeglédi László, a grémium elnöke szerint arról, hogy a kuratórium a vitatott filmvásárlás ügyében tesz-e feljelentést a tévéelnök ellen, az MTV felügyelő bizottságának jövő keddre elkészülő jelentésének ismeretében döntenek.

  • unknown unknown
Az MTV kuratóriuma elfogadta Ragáts lemondását
Egyhangú szavazással elfogadta Ragáts Imre MTV-elnök január 1-jei hatállyal benyújtott lemondását csütörtöki ülésén a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége - közölte a tanácskozást követően újságírókkal Czeglédi László, a grémium elnöke, aki azt is elmondta: várhatóan jövő hét kedden egyeztetnek az újonnan kiírandó elnöki pályázat feltételeiről. Czeglédi megemlítette: az idei év december 1-jéig ötödével sikerült csökkenteniük a köztelevízió veszteségét az előző évihez képest.



Mint arról korábban a hvg.hu a HVG cikkére hivatkozva beszámolt, Ragáts Imre két hónappal megválasztása után azóta elvált felesége üzlettársának cégétől vásárolt természetfilm-sorozatot, állítólag a piaci ár háromszorosáért. Ragáts szerdán, egy nappal azelőtt, hogy a köztelevízió kuratóriumának grémiuma a vitatott szerződés ügyét napirendre tűzte volna, egészségi okokra hivatkozva bejelentette lemondását.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.