László Csaba távozását a szakemberek többsége szkeptikusan fogadta. "Új műsorhoz új férfi kell" - éneklik a Lehár-operettben, és óhatatlanul ez jut az ember eszébe a Pénzügyminisztérium élén bekövetkezett személycseréről - kommentálta a hvg.hu-nak László Csaba menesztését Csaba László közgazdász.

Tény, hogy az „ex” nem volt túlságosan diplomatikus, amikor Londonban kissé könnyedén beszélt a magyar infláció esetleges gyorsulásáról, ami pedig a külföldi befektetők szemében vörös posztó – mondta Csaba László. Emellett ritkán volt hajlandó álláspontjából engedni, még akkor sem, amikor ez a befektetői bizalom visszanyerését segítette volna. Mindez azonban nem indokolta a lemondatást, a költségvetési hiány mértéke pedig, amire Medgyessy hivatkozik az elmozdítás fő érveként, inkább a kormány lelkén szárad, amely csupán tessék-lássék, inkább csak a szándékok szintjén volt hajlandó költségvetési fordulatra, félve szavazói bázisának elvesztésétől. Egy dolog, hogy Draskovics Tibor jó szakember, jól kommunikál bel-és külföldön, belülről ismeri a pénzügyminisztériumot, ahol államtitkárként már több évet lehúzott, de ugyanez jellemző volt László Csabára is. A szocialista párt e „szakrális áldozattal” még nem oldotta meg problémáit – véli Csaba László.

Vegyesen fogadták László Csaba menesztését a tőzsdei szakértők. „László Csaba menesztésének indoklása, miszerint nem jól jelezte előre az államháztartás hiányát, meglehetősen átlátszó. Hónapok óta mindenki tudta, hogy ez a lépés várható, csakúgy, mint azt, hogy az államháztartás hiánya jóval meghaladja majd a kormány által megjelölt ambiciózus célt. Draskovics, László Csabához hasonlóan, Medgyessy Péter csapatához tartozik, így a piac nem vár tőle jelentősebb változást - mondta a hvg.hu-nak Szabó Zoltán, az Erste Értékpapír Rt. kötvénykereskedője. A bizalom megrendülése és a forint gyengülése akkor várható, ha a befektetők számára világos lesz a miniszterelnök bejelentésének másik része, amelyben arra céloz, hogy a kedvezőtlen makrogazdasági adatok miatt az európai összehangolt árfolyamrendszerbe az eddig tervezettnél később lép be az ország, és valószínűleg kitolódik az eurózónához történő csatlakozás 2008-ra kitűzött dátuma - véli Szabó.

Daróczi Andor, a Condorde Értékpapír Rt. vezető részvényelemzője szerint a minisztercsere azért nem okozott nagyobb áresést, mert a lépést már hónapok óta „beárazta” a piac. Draskovicsot jó szakembernek tartják, akinek politikai kapcsolatai jóval kiépítettebbek, mint László Csabáé. Ezzel szemben Majoros György, az ING Vagyonkezelő elemzője azon a véleményen van, hogy tovább romlik a kormány gazdaságpolitikájának hitelessége, miután a nemzetközi szereplők által költségvetési szakemberként ismert László Csabát egy külföldön ismeretlen személlyel váltják fel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A műanyagokba halt bele Mariam, a tavasszal megmentett dugong

A műanyagokba halt bele Mariam, a tavasszal megmentett dugong

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

A Fertő taviak nem hiszik, hogy az ő családjaik érdekeit szolgálná a kormány gigaberuházása

A Fertő taviak nem hiszik, hogy az ő családjaik érdekeit szolgálná a kormány gigaberuházása

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán