Tetszett a cikk?

A kormány tagjai február végéig döntenek a 120 milliárd forintos megtakarítás területeiről – jelentette ki Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter csütörtökön este az Info Rádióban.

Elmondta: a megtakarítást úgy kell elérni, hogy a kiadások lefaragása ellenére ne változzon a költségvetés jellege, karaktere. "A büdzsé középpontjában az infrastrukturális fejlesztések állnak, így ezen a területen nincs szándék a kiadások érdemi csökkentésére" - szögezte le Draskovics. Ugyanakkor úgy fogalmazott: megkéri a kormány illetékes tagjait arra, hogy vizsgálják meg, lehet-e a kivitelezők közötti verseny fokozásával vagy a műszaki tartalom átgondolásával mérsékelni a kiadásokat.

Három területet jelölt meg, ahol megszorításokat végre lehet hajtani. Ezek: a fejezeti kezelésű előirányzatok, az intézmények működtetésére szánt kiadások, illetve a nem alapvető infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódó beruházások.

A megszorítás Draskovics Tibor szerint nem érinti a szociális kiadásokat, illetve azokat az előirányzatokat, amelyek az uniós források felhasználásához biztosítják a saját erőt. Ugyancsak mentesülnek a takarékossági lépések alól az önkormányzati normatívák.

A kijelölt pénzügyminiszter leszögezte: sem adóemelésre, sem a hatósági árak emelésére nem kerül sor a bevételek növelése érdekében.

A pótköltségvetés benyújtását elutasító álláspontját Draskovics Tibor azzal indokolta, hogy a költségvetés fő céljai rendben vannak és teljesíthetőek. Hozzátette: sem törvényi, sem tartalmi oka nincs egy új költségvetés összeállításának. A pótköltségvetés benyújtásával járó 6-8 hetes vita szavai szerint csak fokozná a bizonytalanságot.

A kijelölt pénzügyminiszter megfogalmazása szerint kifejezetten jó hangulatú frakcióülésen ismertette elképzeléseit az MSZP képviselőivel, amelyen a "frakciótagok egyike sem vitatta célkitűzéseit".

Az euró tervezett bevezetésével összefüggésben megerősítette: a gazdaság szereplőinek a politikai erők bevonásával újra kell gondolniuk, hogy az előirányzott, 2008-as dátum vállalható-e.

(MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!