Tetszett a cikk?

A Bill Clinton, Tony Blair és Gerhard Schröder kormányzásában közreműködő politikai tanácsadó cég fogja Medgyessy Péter miniszterelnök és szűkebb kabinetje munkáját segíteni május végéig.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint május 31-ig a Greenberg Carville Shrum (GCS) politikai tanácsadó vállalat, valamint a Greenberg Quinlan Rosner stratégiai kutató cég segíti Medgyessy Péter magyar miniszterelnököt és szűkebb kabinetjét. A cégek feladata többek között a miniszterelnök modernizációs programjának stratégiai előkészítése a tanácsadók nemzetközi tapasztalatainak segítségével. A két céggel kötött szerződések keretösszege egyenként 15 millió forint.



A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a GCS a világ egyik legismertebb politikai tanácsadó cége. A vállalat Bill Clinton, Tony Blair, Gerhard Schröder kormányzását, modernizációs programjának kidolgozását és sikerre vitelét segítette. A cég dolgozott továbbá Michael Haupl bécsi főpolgármesterrel, Nelson Mandela, Thabo Mbeki dél-afrikai elnökökkel, valamint a világ számos más szociáldemokrata vezetőjével.



A GCS magyarországi munkáját Tal Silberstein, Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök kampányfőnöke, a cég vezérigazgatója irányítja. A Greenberg Quinlan Rosner stratégiai kutató magyarországi munkáját Jeremy Rosner, a cég alelnöke vezeti, aki korábban Bill Clinton amerikai elnök külpolitikai tanácsadója, és az amerikai kormány NATO-bővítésért felelős különmegbízottja volt. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!