A Fővárosi Főügyészség csütörtökön benyújtotta a vádiratot a nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres rablótámadás és más bűncselekmények ügyében.

K. Edét nyereségvágyból, több emberen - társtettesként - elkövetett emberölés bűntettével, valamint négyrendbeli jelentős értékre, részben fegyveresen, bűnszövetségben illetve csoportosan elkövetett rablás bűntettével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja közleményében a főügyészség.



H. Lászlóval szemben "nyereségvágyból, több emberen - részben társtettesként, részben bűnsegédként - elkövetett emberölés bűntette, háromrendbeli jelentős értékre, részben fegyveresen, bűnszövetségben illetve csoportosan elkövetett rablás bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.



A tájékoztatás szerint összesen kilenc személlyel szemben emeltek vádat.



A móri Erste Bank fiókjában 2002. május 9-én fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. Az áldozatok közül hatan a helyszínen meghaltak. Egy férfi közvetlenül a kórházba szállítást követően hunyt el, egy fiatal nő életétért pedig egy hétig küzdöttek az orvosok. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pont úgy "üvölt" az új top Ferrari, ahogy egy hibridtől várni lehet – videó

Pont úgy "üvölt" az új top Ferrari, ahogy egy hibridtől várni lehet – videó

Elég látványos autókkal tért vissza a Tesla a Nürburgringre

Elég látványos autókkal tért vissza a Tesla a Nürburgringre

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Hivatalos: Laura Codruta Kövesi lesz az Európai Ügyészség vezetője

Hivatalos: Laura Codruta Kövesi lesz az Európai Ügyészség vezetője

Marabu FékNyúz: Az anyjuk kipcsakját!

Marabu FékNyúz: Az anyjuk kipcsakját!