Elárvult a világ – írta Karácsony Gergely a pápa halálára, egy idő után Orbán Viktor is posztolt
Semjén Zsolt köszönetet mondott Ferenc pápának. Magyar Péter szerint pápaként is ember maradt. A kormány egy Isten nyugosztaljával tudta le a dolgot. Hazai reakciók Ferenc pápa halálára.
HVG
Cikkünk frissül!
„Elment az ember, aki szinte egyedüliként képviselte a humanizmus hangját az egyre ocsmányabb világban” – írta a hétfő reggel 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa halálára Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon.
A politikus szerint a pápa „nemcsak a katolikusok, de minden jóakaratú ember nagyrabecsülését kivívta”, és „soha nem hagyta, hogy a világ különbséget tegyen ember és ember” között. Karácsony szerint a pápa „tökéletes ellentéte volt a ma eluralkodó erőszakos korszellemnek”, és
akkor ment el, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes visszafogottabban emlékezett meg a pápáról (a kormánytagok közül alighanem elsőként), felidézve Magyarország iránti szeretetét, személyes megjelenését a csíksomlyói búcsúban, valamint a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, „amellyel megerősített bennünket a keresztény Magyarország megtartásában. Köszönjük, Szentatya!” – írta.
Ferenc pápa találkozója (j3) Áder János köztársasági elnökkel (b3), Orbán Viktor miniszterelnökkel (b2) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel (b) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 2021-ben
MTI / Miniszterelnökség / Botár Gergely
„Pápaként is ember maradt. Jó ember, igaz ember.” Ezt már Magyar Péter posztolta, aki azt is írta, hogy „Van abban valami igazán megható, amikor egy pápa a húsvéti misét követően hagyja itt a földi létet.”
Az emberek nyelvén beszélt, úgy, hogy mindenki értse. És sokan értették is. Hozzánk, magyarokhoz többször is szólt. Hálával gondolunk rá
– ezt pedig Sulyok Tamás köztársasági elnök írta ki Facebookján.
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán hétfőn fél 12-kor jelent meg Orbán és Ferenc pápa közös képe fekete-fehérben. „Mindent köszönünk, Szentatya. Búcsúzunk” – írták mellé.
A kormány Facebook-oldalán 11 óra után valamivel jelent meg egy poszt, ebben csak annyit írtak: „Elhunyt Ferenc pápa. Isten nyugosztalja!”
Ferenc „a szeretet pápája volt”, „a teremtő Isten legemberibb földi helytartója”, akiben látta „Isten valóságosnak vélt szeretetigazságát”, írta Gyurcsány Ferenc a DK elnöke, aki így folytatta Facebook-posztját:
Nem felfelé nézett az Istenre, hanem lefelé a gyenge, esendő emberre. Szerettem Isten emberét Ferencben. Őszentségét, a pápát.
Nyakas kálvinistaként is méltatja a pápát Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő, aki azt írja, hogy élete nagy élménye volt, „amikor a magyarországi roma fociválogatott meghívásának köszönhetően közelről láthattam, érezhettem Ferenc pápa jóságát és emberi nagyságát”, és a pápa utolsó, vallás-, gondolat- és szólásszabadságról szóló üzenetét is idézi posztjában
Húsvéthétfőn elhunyt a katolikus egyházfő. Ferenc a maga egyszerűségével, közvetlenségével bármilyen helyzetben képes volt megragadni az emberek figyelmét, pápaságára mégis rányomta a bélyegét az tény, hogy működése egyházának súlyos traumájából, XVI. Benedek lemondásából ered.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.