Tetszett a cikk?

A pénzügyi tárca szerint nem helytállóak Nógrádi Zoltán fideszes parlamenti képviselő állításai, amelyek szerint Magyarország az idén az Európai Unió (EU) nettó befizetője azzal, hogy 155 milliárd forintos befizetési kötelezettsége van, ugyanakkor nem tudja igénybe venni az uniós pályázati lehetőségeket.

Az ellenzéki politikus kedden közölte, Magyarország 3,4 milliárd eurós hitelt vett fel az Európai Beruházási Banktól a pályázatok fogadása intézményi hátterének megteremtésére. Mi történt a felvett hitellel? - tette fel a kérdést Nógrádi Zoltán. A képviselő azt is tudni szeretné, hogy az erre az évre várható államháztartási hiány kritikusan befolyásolja-e az uniós források felhasználását. Nógrádi kifogásolta, hogy "hónapok óta nincs hír" a kiírt uniós pályázati programokról.

Elmondta, nem működik az egységes monitoring és irányítási rendszer sem, ami miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt. Hörcsik Richárd (Fidesz) azt kifogásolta, hogy Kovács László külügyminiszter, uniós biztosjelölt "nem hajlandó megjelenni az integrációs bizottságban" a szeptember 30-ai európai parlamenti meghallgatása előtt. Szerinte a politikus ezzel nem tesz eleget törvényi kötelezettségének és eljárása alkotmánysértő.

Kizárt, hogy Magyarország az Európai Unió nettó befizetője legyen, hiszen a nemzeti hozzájárulásunk nem 155, csak mintegy 120 milliárd forintra tehető, ugyanakkor mintegy 200 milliárd forintos uniós forráshoz jutunk az idén, amelynek egy része a központi költségvetésbe kerül - reagált Nógrádi állítására Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke, s azt is közölte, az ország az elmúlt 14 év alatt vette fel azt a 3,4 milliárd eurós hitelt, amelyről Nógrádi Zoltán sajtótájékoztatóján beszélt. Az uniós források felhasználásáról a sajtófőnök az mondta: az idei és a jövő évi költségvetés prioritásai között szerepel a közösségi pályázatok hazai forrásainak biztosítása

(MTI)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Barabási-Albert László: A vírus mostantól állandóan a nyomunkban fog ólálkodni

Barabási-Albert László: A vírus mostantól állandóan a nyomunkban fog ólálkodni

Szijjártó: A nemzetközi liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot

Szijjártó: A nemzetközi liberális mainstream ismételten össztűz alá vette Magyarországot

Nagymágocsi Kastélyotthon: Nyolcból két teszt pozitív lett a második körben is

Nagymágocsi Kastélyotthon: Nyolcból két teszt pozitív lett a második körben is