Dohányboltban árult drogot egy eladó Ferencvárosban
A trafikos január óta árulhatta a kábítószert, mellette még két embert vettek őrizetbe.
A trafikos január óta árulhatta a kábítószert, mellette még két embert vettek őrizetbe.
A nyári melegben a visszeres panaszok sajnos felerősödhetnek, hiszen a magas hőmérséklet hatására az érfalak még inkább kitágulnak. Szerencsére ma már számos olyan apró trükk létezik, amit a nagy melegben bevethetünk.
Egy új kábelt próbált behúzni, amikor a tragédia történt.
Az egykori MDF-es politikus szerint vörös posztó lett a Fidesz szemében.
A tragédia Salgótarjánban, a Szent Lázár Megyei Kórházban történt.
Szerintük ez olyan ügy, amibe a kormánynak bele kellene buknia.
A kormánymédia most azért kötött bele a Jobbik miniszterelnökjelöltjébe, mert egy szelet dinnye apropóján az emelkedő árakról beszélt.
Ha valakit nem érdekel a sport, nyugodtan szurkolhat a Fidesz politikusainak, esetleg a Fideszhez kötődő üzletembereknek is Tokióban.
Bár nem olyan nehéz találni a világban egy-egy furcsa történetet nemváltásról, a Fidesz nem szórakozott ezzel: Magyarországon azért fogunk népszavazást tartani, mert Orbán Viktor állítása szerint tud olyan németországi iskolákról, ahol állítólag melegekről szóló mesekönyveket olvastak fel.
Ismét komoly hőségre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, azonban elkélhet az esernyő is a jövő héten.
Már javában zajlik az előválasztási kampány, hamarosan indul az ellenzéki erőpróba. De vajon tudja, hány körzetben lehet közös jelöltre szavazni, egyáltalán ki lehet jelölt, vagy hogyan választják ki a közös miniszterelnök-jelöltet? Tesztelje, mennyire van képben!
Más-más fordulatszámon, de mind a hat ellenzéki miniszterelnök-jelölt kampányol a nyáron. Van, aki Budapestre, más inkább vidékre koncentrál. Van, aki karakteres, önálló programmal turnézik, más direkt kerüli ezt. Van, aki még építgeti magát, más a megítélése javításán dolgozik. Megnéztük, melyikük, mit miért tesz.
Újabb öt évre elnöknek választotta a Lungo Drom kongresszusa Farkas Flóriánt. Azt is megígérték, hogy megakadályozzák a baloldal előretörését, és minden erővel fellépnek a bevándorláspárti törekvések ellen.
Az egykori keleti blokkban az LMBTQ-ellenes törvények és kampányok egyszerre tesznek politikai szolgálatot a hatalmukat féltő vezetőknek, és az orosz geopolitikai érdekeknek. Ha egy nyugat felé kacsingató konzervatív társadalom elhiszi, hogy minden sarkon pedofilok leselkednek a gyerekeikre, gyorsan rávehető az irányváltásra. Orbán olyan társasághoz csatlakozott, ahol nagyjából ő számít felvilágosultnak.