Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Orbán Viktor szerint a polgári Magyarország és a jóléti rendszerváltás programja mint cél akár "összefésülhető" is lehetett volna, ha a jelenleg kormányon lévők legalább egyetlen ígéretüket betartották volna, azt, hogy nem változtatják meg ami az előző kormányzat idején jó volt.
A Fidesz elnöke a nemzeti konzultáció szombathelyi állomásán szombaton úgy fogalmazott: az emberek 2002-ben a polgári Magyarország és a jóléti rendszerváltás programja között választottak, a jóléti rendszerváltás programja azonban a "lomtárba" került.
A szövetség elnöke szerint a jelenlegi ellenzéknek nem érdeke, hogy a kormány dolga és az ország helyzete minél nehezebb legyen. A jelenlegi helyzetben szavai szerint nem lehet igazán "karrierizmusnak" nevezni, ha valakinek az a szándéka, hogy 2006 után Magyarországon kormányozzon.
"Nem tudják úgy tönkretenni az országot, hogy ne tudnánk közös erővel rendbe tenni" – fogalmazott Orbán.
A pártelnök szerint a polgári oldal küldetése, hogy rendbe hozza mindazt, amit a baloldal már sokadszorra elrontott. A gazdaság rendbetételéhez szavai szerint vissza kell adni a munka becsületét, az ügyeskedéssel szemben, munkabarát gazdaságot kell megteremteni.
Kérdésekre válaszolva a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: az MDF-fel békességre és együttműködésre kell törekedni, "minden emberre szükség lehet". Azonban egy választások utáni Fidesz-SZDSZ koalíciótól nem kell tartani, az nem lehetséges.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.