Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Első körben sikertelenül végződött a Móricz Zsigmond körtéri "gombaépület" hasznosítására kiírt pályázat, újabbat - a városüzemeltetési bizottság hétfői állásfoglalása szerint - csak a főváros álláspontjának ismeretében írhat ki a BKV.
A testület egyetértett az épület földhasználati jogának mielőbbi rendezésével. Támogatták azt is, hogy a gomba hasznosítása után is biztosítsák a közlekedők számára az átjárhatóságot.
Szentgyörgyi Tamás BKV vezérigazgató-helyettes jórészt a földhasználati jog rendezetlenségével indokolta a sikertelen első körös pályázatot. Megjegyezte, hogy a cég által felkért jogászok szerint jogszerűen nem zárhatja ki magát a fővárosi önkormányzat a kártérítési felelősség alól ez ügyben.
A városháza alosztályvezetője, Streli Józsefné elmondta, hogy a BKV részvénytársasági átalakításakor csak a felépítményt apportálták a cég vagyonába. A forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó földet nem. Mivel a BKV el akarja adni a gombát, a tulajdonjogokat rendezni kell - jegyezte meg.
A hivatalnok közölte, hogy a földhasználat csak a közfeladatot ellátó BKV részére lehet ingyenes. A BKV álláspontjával ellentétben úgy vélte, hogy a főváros későbbiekben minden kártérítési felelősség alól mentesül ez ügyben.
Szálka Miklós (Fidesz) bizottsági alelnök Zürich és Berlin példáját idézte, ahol szintén vannak ilyen gombaépületek. Megállapította, hogy Budapestnek sem lenne szabad más funkció céljára eladni ezt az építményt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.