Összefognának a cigányok a 2006-os választásokon

Valószínű, hogy a cigány pártok egyesítik erőiket, és közösen indulnak a parlamenti választásokon - nyilatkozta a Népszabadságnak ifjabb Bogdán János, a Lungo Drom alelnöke. Szerinte a cigányok szempontjából a 2006-os lesz az első szabad választás.

  • Népszabadság Online Népszabadság Online
Összefognának a cigányok a 2006-os választásokon

Nemrég még úgy látszott, hogy a szocialista Teleki László, az esélyegyenlőségi tárca romaügyi államtitkára és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke között - legalábbis a politikai irányvonalat illetően - teljes az egyetértés. Szeptemberben még arról beszéltek, hogy a romáknak össze kell fogniuk, hiszen csak így érhető el, hogy a cigányság végre képes legyen érvényesíteni akaratát a hatalommal szemben.

Aztán gyorsan kiderült, hogy az öszszefogást nagyon is másként képzelik el: Teleki a szocialisták oldalán, Kolompár viszont úgy, hogy saját pártot szervez. Az sem jelentett akadályt, hogy a Kolompár Orbán vezetésével működő MCF (Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma) még 2002-ben együttműködési megállapodást kötött az MSZP-vel. Az MCF októberi kongresszusán úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a szocialistákkal kötött szerződést, és saját listát állítanak - írja a Népszabadság.

Ezt megelőzően ifjabb Bogdán János, a Lungo Drom alelnöke is bejelentette, hogy önálló pártot alakít.

Milyen esélyekkel indulnak a cigányok a pártok versenyében? Ladányi János szociológus nem hisz abban, hogy egy cigány párt képes lesz átlépni az ötszázalékos bejutási küszöböt, már azon is csodálkozna, ha az egyszázalékos határon túljutna. A kérdés inkább az - mondta -, hogy egy ilyen párt honnan visz el több szavazatot. Az etnikai alapú politizálást ugyanakkor a roma és nem roma társadalomra nézve is veszélyesnek tartja.

A cigányok már nagyon várják - mondta ifjabb Bogdán -, hogy ne csak a jobb- vagy a baloldal közül választhassanak, hanem legyen egy olyan cigány párt, amelyik középen állva képviseli az érdekeiket. Ha ez megvalósul, akkor szerinte a cigányok szempontjából a 2006-os lesz az első szabad választás.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.