Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Felmentették Horváth Ferencet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetőjét a munkavégzés alól.
„A döntés pontosan úgy hangzik: Budapest főkapitányának előterjesztésére az országos főkapitány indoklás nélkül, a jogszabályban meghatározottak szerint felmentette beosztásából” - fogalmazott Gergényi Péter.
A munkavégzése alól felmentett bűnügyi főosztályvezető azt mondta, hogy rendelkezési állományba helyezését nem tartja egyértelmű lefokozásnak, hiszen így „szakmai tanácsokkal” segítheti a BRFK főkapitányát, bár a pontos beosztásáról még nem tudott nyilatkozni. Közel nyolc hónapig „csúcsnyomozóként dolgozhatott”, hat osztály munkáját felügyelve bűnügyi főosztályvezetőként - fűzte hozzá a volt főosztályvezető.
Horváth Ferenc nevét a nyilvánosság a Mortimer-ügyként elhíresült kardos-emberölési kísérlet okán ismerhette meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.