A büntetések végrehajtására vonatkozó szabályokat az Elnöki Tanács által 1979-ben elfogadott egyik törvényerejű rendelet szabályozza. A kormány jogalkotási programja keretében kidolgozták az új törvény tervezetét, immár a harmadik változatban, mindenesetre a fogva tartási körülmények jelenleg igen sok kívánnivalót hagynak maguk után.

Magyarországon tavaly az év végén összesen 16 543 személyt tartottak fogva, ami a lakosság számához mérve nemzetközi összehasonlításban is rengeteg, és sokkal több, mint ahányan a magyar börtönökben jogszerűen elférnek: 147 százalékos a telítettség. Ráadásul minden negyedik börtönlakóról nem tudni, bűnös-e - ők ugyanis előzetes letartóztatásban vannak.

De miért ülnek ennyien? A jog több módszert is ismer, hogy a gyanúsított az eljárás alatt ne tűnhessen el: lakhelyelhagyási tilalom, óvadék, házi őrizet, jelentkezésre kötelezés, testre erősített jeladó berendezés. A nyomozó hatóságnak persze a letartóztatás a legkényelmesebb. Akkor a gyanúsított mindig kéznél van. Az pedig, hogy a tartására napi 4-5 ezer forintot költenek, úgy látszik, nem számít. Civilizált országokban ódzkodnak attól, hogy fogságba vessenek valakit, akinek a bűnösségét a bíróság még nem állapította meg. Persze lehet, hogy Magyarországon eleve gonoszabbak az emberek, mint másutt, s börtönben a helyük. Ilyet azonban bírók szájából még sosem hallottam. Márpedig ők rendelik el az előzetest, nap mint nap.

Az előzetesben ülők többsége nem ismeri be bűnösségét, ami meglehetősen hátráltatja a nyomozást. Egy nyomozó számára a legnagyobb kincs ugyanis a tettes. Nyomozástanban kétféle irányzatot ismerünk. "Bizonyítsd be, hogy ő volt, aztán kapd el", illetve "kapd el, aztán bizonyítsd be, hogy ő volt".

Hajdanában többnyire a vizsgálatot végző nyomozó engedélyezte, hogy a letartóztatott találkozhasson a családtagjaival, vagy csomagot kaphasson. Volt, akinek ezt már másnap, volt, akinek csak harminc nap múltán engedélyezték. Az új büntetőeljárási törvény rendet teremtett, az engedélyt a nyomozást felügyelő ügyész adja meg, a határidő harminc nap. A progresszív gyakorlatnak köszönhetően a fogva tartott négy hét múltán láthatja először az anyját vagy a házastársát, valamint a váltás fehérneműjét. Ha az ügyész betartja a törvényt. Ha részletesen megvizsgáljuk a szabályokat, kiderül, a büntetés-végrehajtási intézetben a fegyházbüntetését töltő gyilkos is szabadabb, mint az előzetesen letartóztatott, akit a jogerős elítéléséig, ugyebár, ártatlannak kell tekinteni. Néha a büntetés-végrehajtás is ront egy kicsit a helyzeten. Néhány éve például olyan "előzetesházat" adtak át Szegeden, ahol nincs szellőzés; a helyiségek emberek fogva tartására gyakorlatilag alkalmatlanok - ez derül ki a megyei főügyészség illetékesének állásfoglalásából. Amiből az ügyészi vélemény szerint még nem következik, hogy az intézetet be kell zárni. Két-három, de néha öt-hat év előzetes után az ártatlan is megtörik, és ha már szabadulni nem tud, inkább "elvágyódik" a börtönbe, fegyházba. Pedig jogerősen hűsölni sem kellemes. Akkor nem is jön álom az ember szemére, ha a fájós fogát öt-hat nap után nézi meg először az orvos. Ilyenkor a nyugtalankodó elítélttel a bilincselés és a biztonsági elkülönítés is csak átmenetileg tudja feledtetni a fájdalmát.

Csoda-e, ha az ember a munkába temetkezik az egyhangú évek alatt - havi 13 ezer forint nettóért? De nem minden munkahelyen lehet ennyit keresni. A szabályozás csak abban egységes, hogy a fogságban végzett munka évei nem számítanak bele a nyugdíjba. Ami kifejezetten érthetetlen, és jogosan bosszantja az embert. Persze csak szabadlábon.

TARI ATTILA BARNABÁS

(A szerző ügyvéd)