Fizetnie kell a törökbálinti Pyro-Techniknek

A Pyro-Technik Kft. felelős a törökbálinti petárdaraktár felrobbanásával okozott károkért a Pest Megyei Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.

  • MTI MTI
Fizetnie kell a törökbálinti Pyro-Techniknek

Közel 30 millióforint kártérítést követel a polgári perben az általa képviselt törökbálinti önkormányzat, illetve több magánszemély, akinek a 2004. augusztus 5-i robbanásban megsérült az ingatlana. A robbanássorozat helyszínén három dolgozó életét vesztette.

A Pyro-Technik Kft. a polgári perben azzal védekezett, hogy a robbanásról nem tehet, az „idegenkezűség” eredménye, általuk nem ismert, tudtukon kívül odakerült fekete lőpor okozta a detonációt. A Pest Megyei Bíróság azonban a szakértői vélemények alapján az alperesi védekezést nem látta bizonyítottnak. A pirotechnikai eszközök tárolásával kapcsolatban szabálytalanságokat állapítottak meg.

Kiderült az is, hogy a Pyro-Tech Kft.-t korábban egy másik perben már elmarasztalta a bíróság tűzrendészeti hiányosságok miatt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban zárja le a nyomozást a törökbálinti robbanás miatt indult büntetőeljárásban és vádemelési javaslattal átteszi az ügyet a Pest Megyei Főügyészséghez. A robbanás miatt három személyt gyanúsítanak több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, egyet pedig robbanó anyaggal való visszaéléssel.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.