Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A Fidesz reményei szerint több mint 1 millióan írják alá a július 22-én útjára indított "Jó reggelt Magyarország!" című kiáltványt és több ezer önkéntes aktivista, illetve közreműködő juttatja el az ország minden lakosához a gyűjtés során, amely szeptember 23-án, a párt budapesti rendezvényén, a Hősök terén zárul majd le.
Erről Pelczné Gáll Ildikó országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke számolt be vasárnap. Mint mondta, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezután úgy dönt, hogy Magyarország ellenében is bevezeti megszorító csomagját, akkor neki is kell a felelősséget viselnie.
A Fidesz alelnök úgy fogalmazott: a politikai diktatúra "jól bevált, de jó emlékeket nem ébresztő" módszerével élt a kormányoldal az országgyűlési választásokon, szervezett politikai hazugsággal tévesztve meg a választókat, hogy megszilárdítsa hatalmát és megalakuljon a második Gyurcsány-kormány. Hozzáfűzte, hogy az emberek nem a "Gyurcsány-csomagra" szavaztak, amely a Fidesz álláspontja szerint nem szolgálja Magyarország érdekeit, nem oldja meg a rossz kormányzati munka által okozott pénzügyi válságot, hanem csökkenti az ország versenyképességét és a gazdaság fenntartható növekedését.
A Fidesz ezért kéri a csomaggal elégedetlen embereket, hogy éljenek alkotmányos jogukkal és fejezzék ki aláírásukkal tiltakozásukat. Pelczné Gáll Ildikó elmondta, hogy a kiáltványt on-line aláírással is el lehet látni a Fidesz honlapján és hétfőtől megjelennek az utcai standok, ahol személyesen lehet majd aláírni.
A politikus hangsúlyozta: aktivistáiktól nem kérnek olyat, ami ellentétes a jogszabályokkal, tehát az aláíróktól ugyanazokat az adatokat igénylik, mint más politikai pártok és civil szervezetek kezdeményezéseik alkalmával.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.