A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Sólyom László köztársasági elnök hivatalába kérette Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert és az illetékes rendőrségi vezetőket, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését követően részletes tájékoztatást adjanak az államfőnek a történtekről - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A köztársasági elnök az igazságügyi minisztertől és az illetékes rendőrségi vezetőktől részletes tájékoztatást szeretne kapni a keddre virradóra történtekről - mondta el Wéber Ferenc. A nemzetbiztonsági kabinet kedden reggel kilenc órakor kezdte ülését a Parlamentben.
Kattintson a képre a galériához! © AP |
Az igazságügyi és rendészeti miniszter még a hajnali órákban felajánlotta lemondását. Az erről szóló információkat Petrétei József a Magyar Televízió Nap-kelte című kedd reggeli műsorában erősítette meg. Közölte, hogy felajánlotta lemondását Gyurcsány Ferencnek, de a miniszterelnök azt nem fogadta el, kérte, hogy maradjon a helyén.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.