 További képek a fotóra kattintva  © AP |
Szegedi Péter elmondta, hogy százhetven emberrel és harminc géppel állnak készen, hogy a Fővárosi Védelmi Bizottság hajnali ülésének egyik döntése értelmében megkezdhessék a munkát a Magyar Televízió székháza körül.
A takarítást a Szabadság téren, a Kossuth téren és a környező utcákban kell elvégezniük, de az utóbbi két helyszínen már elkészültek. A társaság a lehető legrövidebb időn belül szeretne végezni a közterületi rend helyreállításával a televíziós székház körül, amint a helyszíni szemle, a nyomok rögzítése után a rendőrség ezt engedélyezi.
Az éjszaka folyamán a miniszterelnök és a kormány lemondását követelő támadók betörték a Magyar Televízió főbejáratát, törtek-zúztak az épületben, a Szabadság téren gépkocsikat gyújtottak fel, kockaköveket szedtek fel és dobáltak szét, virágedényeket törtek össze.