szerző:
MTI

Az ötven évvel ezelőtti Kossuth Lajos téri vérengzésre emlékezett a helyszínen 20-30 ember. Az emlékezők virágokat szerettek volna elhelyezni a kordonnal körülvett, 56-os emlékhelynél, a rendőrök azonban feltartóztatták a csoportot szerdán délelőtt.

Az ötven évvel ezelőtti eseményeket átélt idős emberekből álló csoport szerdán délelőtt tizenegy óra után érkezett a Kossuth Lajos térre. Az emlékezők virággal, fekete zászlóval és egy lyukas nemzeti lobogóval érkeztek.

A résztvevők a távirati iroda tudósítójának elmondták: magánszemélyként emlékeznek, nem szervezett formában. A rendőrök fél tizenkettőkor jelentek meg a téren. A valamivel több mint húsz egyenruhás felsorakozott a kordon előtt, más intézkedés azonban nem történt.

Délben az egyik férfi megpróbálta áttörni a fémkordont, a rendőrök azonban eltávolították a kerítéstől. Ezt követően az egyenruhások felszólították az emlékezőket a helyszín elhagyására, amit a csoport tagjai meg is tették.

1956. október 25-én 11 óra 15 perc körül a Földművelésügyi Minisztérium és a környező épületek tetejéről tüzet nyitottak a Kossuth téren tüntető tömegre. A halottak száma meghaladta a kétszázat. A korabeli jelentés az ÁVH-nak tulajdonította a vérengzést. 

A Kossuth Lajos téren a távirati iroda helyszíni tudósítójának jelentése szerint szerdán délelőtt még mindig áll a kettős kordon. A fémkerítés a Kossuth- és a Rákóczi-szobor körüli füves területet, valamint az Országház főkapuja előtti parkolót veszi körbe. A kordont október 22-én kezdték el építeni az október 23-i központi ünnepségek helyszínének biztosítására.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

A Kossuth tériek új elnevezéssel képzelik a nagy visszatérést

Új, pártok felett álló, de határozott politikai karakterrel bíró demokratikus népmozgalmat indít a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 Magyar Október Mozgalom néven - közölte Molnár Tamás ügyvivő a budapesti Corvin mozi előtt tartott sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Pénzbüntetés és elzárás a Kossuth térieknek

A bíróság kedden összesen hét ember szabálysértési ügyét tárgyalta, a rendzavarás miatt indult eljárásokban zömében pénzbüntetést és elzárást szabott ki azokra a személyekre, akik a hatóság felszólítása ellenére nem voltak hajlandók elhagyni a Kossuth teret - közölt a Fővárosi Bíróság (FB) sajtótitkársága kedden.

hvg.hu Itthon

Pakolják a sátrakat a Kossuth téren

Megkezdték a Kossuth tér kiürítését, a sátrak összepakolását. Eddig sátranként 16-18 zsák szemetet gyűjtöttek össze. A zsákokat nem a szeméttelepre, hanem egy közös gyűjtőhelyre viszik, ahol a tulajdonosok jelentkezhetnek értük - tudta meg a hvg.hu.

MTI/hvg.hu Itthon

Kossuth tér: volt némi oszlatás

Húsz-harminc tüntetőt szorított ki kedden kora este a rendőrség Budapesten a Kossuth Lajos térről. A földművelésügyi minisztérium épülete előtt állókat mintegy száz rendőr rohamozta meg. A kordon körül időközben újra elkezdtek szállingózni a demonstrálók, csaknem hatvanan lehetnek.

Vádirat a kormány ellen: az orbáni évtized, amely a múltba lökte Magyarországot

Vádirat a kormány ellen: az orbáni évtized, amely a múltba lökte Magyarországot

Hatalmas olajfoltot láttak a Dunán Budapestnél

Hatalmas olajfoltot láttak a Dunán Budapestnél

Nyomoznak a dusnoki szülők ellen, akik nem anyakönyvezték újszülött gyermeküket

Nyomoznak a dusnoki szülők ellen, akik nem anyakönyvezték újszülött gyermeküket

Megtalálták a bibliai Salamon király 3000 éves bányáit

Megtalálták a bibliai Salamon király 3000 éves bányáit

Megpróbálta megállítani a földrengést egy Kajmán-szigeteki italboltos

Megpróbálta megállítani a földrengést egy Kajmán-szigeteki italboltos

Az eredeti stáb elkészítené a Halálos fegyver 5-öt

Az eredeti stáb elkészítené a Halálos fegyver 5-öt