Új elnök az SZDSZ megyei szervezetének élén

Magyar Levente személyében új elnököt választott a Szabad Demokraták Szövetségének Jász-Nagykun-Szolnok megyei választmánya csütörtöki szolnoki ülésén.

  • MTI MTI
Új elnök az SZDSZ megyei szervezetének élén

A korábbi elnök, Czuczi Mihály, Kunszentmárton polgármestere november elején lemondott posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy az elöljárói és a pártvezetői munka egyaránt egész embert kíván, és ő az előbbit kívánja folyatni - tette hozzá Nagy-Bana László. Az új pártelnök, a 62 éves Magyar Levente több választási cikluson át Jászberény polgármestere volt. Jelenleg tagja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzatnak, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnak és az Észak Alföldi Regionális Egészségügyi Tanácsnak. Emellett az Egészségügyi Minisztérium önkormányzati koordinátora, valamint a Kisvárosok Szövetségének főtitkáraként is tevékenykedik - olvasható a választásról kiadott közleményben.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.