Papírgyártás

A Demos olyan pártoktól független magánalapítványként határozza meg magát, amely közpolitikai témájú rendezvények szervezésével, kutatással  és kiadványok publikálásával foglalkozik. Bár elsőként Gyurcsány Ferenc Útközben című könyvét adták ki, a könyvkiadásnál nagyobb szerepet kap a tanulmányok, „policy paper"-ök készítése és közzététele.

Nem tartunk ott, hogy a kisebbségi kormányzást el kelljen képzelenem - mondta Gyurcsány Ferenc hétfő délután a Népszabadságnak adott interjújában. Ha ő nem is, más már gondolt erre. „Ha a Szabad Demokraták Szövetsége a parlamenti ciklus 2010-es vége előtt úgy dönt, hogy kilép a kormányzó koalícióból, akkor az MSZP által delegált kormányfőnek, Gyurcsány Ferencnek lényegében három opciója marad: 1) új koalíciót köt, vagy a Magyar Demokrata Fórummal vagy újra az SZDSZ-szel; 2) lemond és visszaadja megbízatását az államelnöknek; 3) parlamenti többség nélkül folytatja a kormányzást, kisebbségi kormányként” – áll a Demos Magyarország Alapítvány tavaly megjelent, mostanra fölöttébb aktuálissá váló elemzésben (Kisebbségi kormányzás Magyarországon és Európában). Az internetről letölthető kiadvány szerkesztői, Hajduk Annamária és Tornai István a fenti lehetőségek közül részletesen utóbbival foglalkoztak, s a hétfő este, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztése, illetve az SZDSZ koalícióból való kifarolását követően is ehhez áll a helyzet a legközelebb.
 
Egy tartós parlamenti többség nélküli kisebbségi kormányzás a magyar közjogi keretben csak bizonyos, rendkívül szigorú megkötések mellett tűnik életképesnek; megállapodást kell kötni a külső támogatásról egy külső frakcióval (momentán az SZDSZ és talán az MDF jöhet szóba), vagy szerződés nélkül, informális szavazási támogatásukat kell élveznie a kormánynak - írják a szerzők, példaként a Fidesz és a MIÉP esetét felhozva az 1998-2002-es parlamenti ciklusból.

Efféle tartós megállapodás híján a kormánynak minden törvényhozási aktust igénylő intézkedéséhez ad hoc koalíciókat kell létrehoznia, tehát végeredményben napról napra kormányoz. Ekkor a tervszerű programvégrehajtás helyett a törvényhozási program diszkrecionális döntésekre esik szét, amelyek elfogadása ráadásul a normál esetnél lényegesen több politikai háttérmunkát igényel – áll a tanulmányban, amely a „gyakran lóvásárszerűen működő, amerikai kongresszusi költségvetési szavazások” példájához hasonlítja az így kialakult helyzetet, ahol minden szavazás külön alku tárgya. Mindez széttöredezi a közpolitikai tervasztalon még működőképesnek tűnő javaslatokat. Éppen ezért - írják a szerzők - érdemes lenne egy külső támogatást garantáló paktumot kötni az egyes, abszolút többséget igénylő témakörökre lebontva.

A rendszerváltás után kormányok kétszer is közel kerültek a kisebbségi helyzethez. Az Antall-kormánynak folyamatosan erodálódott a többsége, előbb Torgyán József vezette Kisgazdapárt kilépése jelentett problémát, de ott a párt nélküli Kisgazda-frakció többségét, 36 képviselőt sikerült megtartani. Később Csurka István kizárása után alakult ki válság, de Antall Józsefnek és frakcióvezetőjének, Kónya Imrének végülis sikerült megakadályozni a tömeges "dezertálást". De a ciklus végére, 1994-re a Boross-kormánynak már csak egyetlen képviselővel volt többje a kormánynak, mint ellenzékének.

A második "majdnem" kisebbségi kormányzáshoz vezető helyzet is a Kisgazdapárthoz kötődik, igaz, 2001-ből.

Rendeleti kormányzás – Fidesz-recept

A "csökkentett üzemmódban" működő kormány a jogalkotásban elsősorban nem a parlamenti támogatást igénylő törvénykezésre, hanem csupán a rendeleti kormányzásra támaszkodhat. „Erre viszonylag széles körben van lehetősége, mivel az európai demokráciákban a jogszabályok túlnyomó részét, mintegy 90–95 százalékát a kormány vagy a kormánytagok rendeletei teszik ki” – jegyzi meg a tanulmány. Ezek nem terjedhetnek ki az alkotmányban vagy törvényben szabályozandó területekre, mint a társadalmi és a gazdasági élet rendje, illetve az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei, s nincs joga saját hatáskörben meghatározni a munkaviszony és munkavédelem, az oktatás és közművelődés, illetve az egészségügyi ellátás és a társadalombiztosítás alapvető kérdéseit.

A magyar gyakorlatban erre is van példa, a Demos-elemzés az Orbán-kormány utolsó két évét idézi fel, amikor a kisgazdapárt belső osztódása és az Orbán–Torgyán-ellentétek kiéleződése nyomán a miniszterelnök 2000 végén, egy kétéves költségvetés elfogadtatásával, a ciklus hátralévő idejére „visszavonult” a jelentős részben rendeleti kormányzásba.

„Sem a politikai kultúránk, sem pedig eddigi hagyományaink nem túl kecsegtetőek a kisebbségi kormányzásra nézve” – állítják a szerzők, azzal magyarázva mindezt, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar politikai élet szélsőséges mértékben polarizált. A kisebbségi kormány szavazáskor csak az SZDSZ-re és az MDF-re támaszkodhat, ám ha egyikükkel sem tud megegyezni, bukja a szavazást. A tartós megegyezés hiányában ráadásul az ellenzék „bokáztathatja” a kormányt, a kormánytagok interpellációkra adott válaszait rendre leszavazhatják. Kóka János liberális pártelnök nyilatkozataiban most azt ígéri, a reformok támogatásában a kormány számíthat az SZDSZ külső támogatására.

Hogy a kormányzás feltételei ennek ellenére mégis adottak, azt mutatja, hogy a kormányfő leváltása még így sem egyszerű, ahhoz ugyanis a szocialistákon kívüli összes parlamenti frakciónak meg kellene egyeznie egy közös miniszterelnök-jelöltben, majd ezt követően adhatnának be egy konstruktív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen, hogy helyére új jelöltjüket állítsák. Valószerűtlen azonban, hogy az Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF közös nevezőre jutna a kormányfőjelölt személyét illetően, még akkor is, ha a kormányfő és a szabaddemokraták jelenlegi elmérgesedett helyzetét látva el tudnánk képzeli, hogy legszívesebben leváltanák posztjáról.

A kormányzás fenntartása tehát elsősorban a szocialisták (pártelnök: Gyurcsány Ferenc) mérlegelésén múlik, az MSZP 191 fős frakcióját csak három szavazat választja el az abszolút többségtől, s csak egy nagyon egységesen fellépő ellenzék tudná leszavazni őket. Mivel a legtöbb törvényt egyszerű többséggel, azaz a jelenlévők többségével kell elfogadni, egy fegyelmezett MSZP-frakció akár öt ellenzéki (ideszámítva az MDF-et és az SZDSZ-t is) képviselő tartózkodása mellett meg tud nyerni egy szavazást. 

Kérdés persze, tehetjük hozzá, hogy a költségvetés megszavazásra is sikerül-e megnyerni az immár ellenzékben lévő szabaddemokrata képviselőket, illetve ha ők is kiállnak mellette, akkor mivégre léptek ki a koalícióból. A Fidesz ezt - említettük már - egy a parlamenti hagyományoktól idegen kétéves költségvetéssel oldotta meg, erre Gyurcsányéknak már elvileg sincs lehetőségük. 

AZ SZDSZ nem nyakaskodik majd

Valószerűtlen, hogy az SZDSZ az ellenzékkel együtt szavazná le a szocialistákat - Kóka János is ennek ellenkezőjére tett utalást -, hiszen a parlamenti munka megbénulásának egyenes következménye volna az előre hozott választás, amelyen a szabad demokraták - a szocialistákkal egyetemben - minden bizonnyal leszerepelnének. „Az SZDSZ-frakció megtalálná annak a módját, hogy a kormány fennmaradását támogassa” – jósolták a Demos-tanulmány szerzői. Bár halványan, de még annak a lehetőségét is felvetik, hogy bizonyos esetekben növekedne a kormány mozgástere, mivel minden szavazásnál megkeresheti a vele együttműködő képviselőket.
 
A kisebbségi kormányzás felvet legitimációs kérdéseket. Ám azt a tanulmány szerzői fontosnak tartják kijelenteni: a demokráciában egyáltalán nem alapvető követelmény, hogy a kormány összetétele tükrözze a törvényhozás többségének összetételét, hiszen ilyen követelmény nem is szerepel az alkotmányban. Az ugyanis úgy rendelkezik, hogy a kormányfőnek indulásként meg kell szereznie a Parlament többségének támogatását, és ezután csak akkor buktatható meg, ha a többség őt egy bizalmi szavazáson elutasítja. A kisebbség nincs felhatalmazva arra, hogy megbuktassa a kormányfőt, márpedig a Fidesz-KDNP még az MDF-fel együtt is kisebbségben van a parlamentben - írják a szerzők. 

A demokratikus országok jelentős többsége tapasztalt már kisebbségi kormányzást, egyesekben még gyakoribb is, mint a többségi kormányzás, mindez anélkül történik, hogy a közélet komolyan megkérdőjelezné a rendszerek demokratikus mivoltát - írja a tanulmány.