szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rendőrségi vizsgálat indult annak a balesetnek az ügyében, amelyben felrobbant egy gázpalack a Hegyalja Fesztiválon, s emiatt két fiatal is súlyos sérüléseket szenvedett – értesült a HavariaPress.

A tokaji Tisza-híd szabolcsi hídfőjénél lévő rakamazi kempingben péntek hajnali egy óra körül robbant fel egy kemping gázpalack az egyik fesztiválozó társaság sátrában. Az eddigi adatok szerint a fiatalok egy szúnyogriasztó mécsest égettek kempinggázpalackjuk mellett, ez vezethetett a robbanáshoz. A balesetben egy 16 éves gödi lány és egy 17 éves budapesti fiú súlyos égési sérüléseket szenvedett. A rendezvényen ügyeletet ellátó magán mentőszolgálat járműve mindkettejüket a nyíregyházi Jósa András Kórházba szállította. A baleset körülményeit a Rakamazi Rendőrőrs közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

A fesztivál szervezői nyilatkozatban szögezték le: a kempingfőző sátorba történő használatát szigorúan tiltja a rendezvény házirendje. A rendezők kijelentik: nem felelősek a balesetért, hiszen a fiatalok több ponton megsértették a tábor házirendjét, amely elérhető a rendezvény honlapján, illetve a fesztivállátogatókhoz eljuttatott műsorfüzetben is. Azt, hogy miként kerülhetett be a táborba a kempinggázfőző, még vizsgálják.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

Lopták a gázt, felrobbant a ház

Robbanás történt egy lakóházban Szocsi egyik külső kerületében a kora reggeli órákban. Egy 14 éves fiú és egy idős asszony biztosan életét vesztette, 14 személy megsérült.

Meghalt egy spanyol hegymászó, a K2 meghódítására készült

Meghalt egy spanyol hegymászó, a K2 meghódítására készült

800-1000 éves érméket találtak Kínában, tízezernél is többet

800-1000 éves érméket találtak Kínában, tízezernél is többet

Müller: A jövő héten kevesebb Pfizer-vakcina érkezhet

Müller: A jövő héten kevesebb Pfizer-vakcina érkezhet