szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Alkotmánybíróság július 11-i hatállyal megsemmisítette Budapest IV. kerülete (Újpest) önkormányzatának az épített környezet tervszerű fejlesztésének egyes szabályairól szóló rendeletét, a megsemmisítést a közigazgatási hivatal kezdeményezte - a határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

Az Alkotmány szerint a helyi önkormányzat - feladatkörében - rendeletet alkothat, ez azonban nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az önkormányzati törvény pedig megengedi, hogy az önkormányzat a törvény által nem szabályozott társadalmi viszonyok rendezésére is alkothasson saját rendeletet.

E kiindulás rögzítése után az Alkotmánybíróság az építési törvényt idézi, amely a településrendezési feladatokat az önkormányzatok feladatai közé sorolja. E körben az önkormányzatnak helyi építési szabályban kell rendelkeznie a beépítésre szánt területekről, és az azokon belüli övezetekről.

Az újpesti rendelet azonban ezeken túl az építés engedélyezési szabályaira is kitért - egy bizonyos lakásszám felett a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság hozzájárulásához kötötte az engedély kiadását. Az építési engedélyezési eljárást az építési törvény szabályozza, országosan egységesen. Az engedélyt a jegyző adja ki, ha egy bizottság hozzájárulását kell előzetesen kikérnie ehhez, az a jogkörének elvonása, ami a testület szerint alkotmányellenes.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

HavariaPress Itthon

Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szeretné, ha a jövőben megalázó procedúrák nélkül tájékoztathatnák az újságírók a nyilvánosságot a közérdeklődésre számot tartó nyilvános bírósági eljárásokról, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult a szervezet - tudta meg a HavariaPress.

Itthon

Gyurcsány kontra alkotmánybírák

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Alkotmánybíróságot tette felelőssé azért, amiért a március 9-iki népszavazásra egyáltalán sor kerülhetett. Kóka János pedig az egész magyar demokráciára tartotta károsnak az alkotmánybírák döntését. Meglehet, joggal. De abban, hogy ilyen összetételű a testület, az MSZP is vastagon benne van.

MTI Itthon

Még idén új elnöke lehet az Alkotmánybíróságnak

Idén új elnöke lehet az Alkotmánybíróságnak (Ab), hiszen a testület jelenlegi elnökét, Bihari Mihályt a szocialisták nagy valószínűséggel nem jelölik újra tagnak a testületbe; alkotmányjogászok szerint az elnök hatásköre jogilag nem jelentős, de személyisége rányomja bélyegét Ab munkájára.