Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Cselényi lehet újra a Duna Tv elnöke

Ma dől el, hogy újrázhat-e pályázat nélkül a Duna Televízió elnöki posztján Cselényi László.

  • MTI
  • +${remainingCount} szerző
Cselényi lehet újra a Duna Tv elnöke
A kisebbik köztévét felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége múlt csütörtökön, harmadik nekifutásra szavazta meg, hogy kezdeményezi az újrázást. A Fidesz és a KDNP által delegált testületi tagok nem vettek részt a döntéshozatalban.

A 12 elnökségi tagból mind a nyolc résztvevő a kezdeményezés mellé állt, a javaslat éppen a médiatörvényben előírt kétharmados támogatást kapta. Ma a 23, társadalmi szervezetek által delegált taggal kiegészült nagykuratóriumnak kell hasonló arányban igent mondania a felvetésre.