Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tizenhárom fogyatékosokat képviselő társadalmi szervezet ma nyílt levélben fordul a kormányhoz és a miniszterelnökhöz.
Arra hívják fel a figyelmet, hogy bár Magyarország 2007 júniusában, az európai országok közül elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt – amely májusban hatályba is lépett –, megvalósításáért eddig szinte semmi nem történt – írja a Népszava.
A magyar fogyatékosügyi szervezetek és aktivisták egy csoportja – a Nemzetközi Fogyatékosügyi Caucus (International Disability Caucus) mintájára – szintén az idén májusban hívta életre az önkéntesség és a szolidaritás elveire épülő magyar Fogyatékos Civil Caucust.
E koalíció most azt kéri, a kormány nevezze meg azt a hazai szervezetet, független testületet, amely ellenőrizni hivatott az egyezmény végrehajtását. Javasolják, hogy e feladatkört egy új ombudsman, a fogyatékosügyi töltse be, megválasztásáig pedig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a hivatalát bízzák meg – olvasható a lapban.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.