Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A börtönök férőhely-kihasználtsága már most 120 százalék körül alakul, pedig a közbiztonság javítását célzó törvénycsomag lehetővé tenné az elzárás kiszabását a tulajdon elleni szabálysértéseknél - derül ki a Népszabadság hétfői számából.
Évente mintegy 80 ezer tulajdon elleni szabálysértési ügyben kellene a bíróságoknak dönteniük, ha a parlament elfogadja a közbiztonság javítása érdekében beterjesztett törvényjavaslatot. Pintér Sándor belügyminiszter ugyanis azt kezdeményezi, hogy a 20 ezer forintnál kisebb kárt okozó lopás vagy rongálás elkövetőit ne csak pénzbírsággal, hanem hatvan napig terjedő elzárással is sújthassák; szabadságelvonással járó szankciót pedig csak bíróság szabhat ki - írta a Népszabadság.
A lap szerint ma a büntetés-végrehajtási intézetek mintegy 12 ezer főt képesek befogadni, ezzel szemben mintegy 15 ezren vannak rács mögött. Ha csak minden 10. "piti tolvajt" csukják be, évente az is 8-10 ezer embert jelent. A lap szerint a szigor annyiban megalapozott, hogy a bűncselekményi értékhatárt el nem érő lopások számának növekedése az ország több térségében a lakosság biztonságérzetét alapvetően befolyásoló tényezővé vált.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.