szerző:
hvg.hu

A pilótajétékok magyar királynője, Tribuszer Zoltánné a kilencvenes években tizennégyezer ügyfelét rövidítette meg, amiért aztán kilenc évre ítélték. A hírek szerint a komlói asszony ismét aktív Komlón.

Újra aktív a kilencvenes évek legnagyobb pilótajátékának főszereplője, Tribuszer Zoltánné, írja bama.hu. A Baranya megyei hírportálnak egy - neve elhallgatását kérő - komlói férfi elmondta: ő és rajta kívül jó néhányan ugyanabba a csapdába sétáltak bele pár hónapja, mint társaik évekkel ezelőtt. Elmondása szerint Tribuszerné telefonon kereste fel őket azzal az ajánlattal, hogy ha egymilliót adnak kölcsön, egy év múlva hatvan százalékkal, míg ha félmilliót, fél év múlva harminc százalékkal többet fizet vissza. Addig havonta 50 ezer forintot kapnak képhez, majd a meghatározott idő lejárta után a teljes, kamatokkal megemelt összeget.

Azonban akik aláírták vele a szerződést, hiába várták a havi juttatást, Tribuszerné különböző dolgokra hivatkozva minden alkalommal halasztást kért tőlük. Az utolsónak megadott időpontban pedig nem a pénz, hanem egy konyhakés és a rémültnek látszó Tribuszerné fogadta őket házában. Az asszony elmondta, a pénzt nemrég futár hozta a házhoz, aki, miután elköszönt, pár perc múlva a késsel tért vissza, és a pénz átadására kényszerítette. A helyszínre hamarosan kiérkeztek a rendőrök, és a kifizetésről többet nem esett szó. A kölcsönt adó családok ezek után úgy érzik, becsapták őket, megtakarított pénzüktől pedig végleg elbúcsúzhatnak.

A bama.hu telefonon elérte Tribuszernét, ő azonban csak az alábbi sorok közzétételéhez járult hozzá: „Egy hónapja valóban kiraboltak, aminek károsultja rajtam kívül 13 személy, barátaim, rokonaim és ismerősök. Feljelentésem nyomán az ügy folyamatban van, a kárunk januárban térülhet meg”. További részletekről, a rablás körülményeiről és a keletkezett kárról nem kívánt beszélni, hiszen, ahogy hangsúlyozta, a rablót még keresik, folyamatban levő ügyekről pedig nem célszerű beszélni.

A piramisjáték magyar királynője

Az 1952-es születésű Tribuszer Zoltánné (akinek lánykori neve Aranyosi Margit, ezért ismerősei csak Margitkának hívják) a rendszerváltás előtt adminisztrátorként dolgozott különböző nagyvállalatoknál, de a kilencvenes évek elejére munkanélkülivé vált, s miután elvált bányász férjétől, a fiát is egyedül nevelte. Talán a nélkülözés vitte rá, mindenesetre 1993-ban azt terjesztette el magáról, hogy nagyon jó üzleti kapcsolatai vannak, aminek köszönhetően a rá bízott pénzt havi 20-50 százalékos haszonnal képes megforgatni. Ám a befektetők csak Margitka fantáziájában léteztek, az „üzlet” egyszerű piramisjáték volt: az új ügyfelek pénzéből fizette ki a régiek hozamait. A rendszer az elején – jellegéből fakadóan - működött, s mivel egyre több ügyfele lett, Tribuszerné „befektetésszervező” cégeket alapított, melyeknek saját, egyre bővülő ügynökhálózatai voltak. A Tribu Bt., illetve a T és KG Kft. kezdetben Komlón, majd szerte a régióban szedte ügyfeleit.

1994 elején azonban sötét felhők gyülekeztek a prosperáló „cégbirodalom” feje felett, miután a bankfelügyelet vizsgálni kezdte a két komlói céget, majd jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás viszonylag hamar kiderítette, hogy Margitka cégei mögött sem befektetők, sem befektetések nincsenek. Ahogy arra is fény derült, hogy az ügyletek résztvevői működésük során 23868 szerződést kötöttek, a kár meghaladta a 3,8 milliárd forintot, amelyből végül 1,35 milliárd forint térült meg. (A 14 ezer károsult csupán befizetett pénze 23 százalékát kapta vissza a felszámolási eljárásban).

Ebben az időben Tribuszerné kifejezetten jómódban élt, külsőségekben is: méregdrága autója, sofőrje és testőre volt. 1997 nyarán azonban véget ért az álom: különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt 9 év szabadságvesztésre, a közügyek gyakorlásától tízévi eltiltásra, valamint vagyonelkobzásra ítélték, míg cégeinek könyvelője, a rendszerváltásig rendőrségi szóvivőként (!) dolgozó Bathó Erzsébet három és fél évet kapott. Ám ő és Tribuszerné is megszökött a büntetés elől: Tribuszernét 1999. november 19-én, a Teve utcai rendőrpalota szomszédságában lévő albérletében, Bathót pedig rá egy évre Németországban vették őrizetbe. Tribuszerné 2005 februárjában szabadult.

Visszatért Komlóra

„Margitka Komlón van. Már többször is összefutottam vele, legutóbb egy boltban. Rajtam kívül senki nem ismerte fel. Amikor felém fordult, elfordultam. Nem akartam beszélni vele. Fura, hogy én szégyellem, hogy becsapott. Kétszázezer forintot veszítettem miatta, sok pénz volt az nekem, akkoriban havi tizenötezer forintból éltem.  Belebetegedtem ebbe az ügybe” – mondta tavaly a Népszabadság riporterének egy komlói lakos. A helyiek azt beszélték, Margitka őssejtkapszulákkal üzletel. Az újságíró végül találkozott Tribuszernével, de az asszonyt sehogy sem bírta szóra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG Világ

Piramisjáték Libanonban

Nemcsak a pénzük után futó naiv befektetők járhatnak pórul, de a korrupcióellenességét hangoztató Hezbollah síita mozgalomra is árny vetülhet egy libanoni piramisjáték miatt.

hvg.hu Világ

Milyen szerepe lehet a magyar túsznak a szudáni piramisjátékban?

A dárfúri magyar ENSZ-békefenntartó, Papp István fogvatartói az emberrablással állítólag arra a tavasszal összeomlott piramisjátékra szeretnék felhívni a nemzetközi figyelmet, amelyben a kormányzó párt mellett egyes vélemények szerint a szudáni elnök is érintett lehet. A támadók nem mellékesen elveszett pénzüket is vissza akarják kapni – vélik a dárfúri helyzetet közelebbről is ismerők.

Ledózerolták az albán vendéglős éttermét, aki előzőleg saját vendégeire támadt

Ledózerolták az albán vendéglős éttermét, aki előzőleg saját vendégeire támadt

85 androidos alkalmazás, amit senkinek nem kellett volna letöltenie

85 androidos alkalmazás, amit senkinek nem kellett volna letöltenie

Marsi követ neveztek el a Rolling Stones-ról

Marsi követ neveztek el a Rolling Stones-ról

Milliós megtekintés fölött a betiltott Bródy-dal

Milliós megtekintés fölött a betiltott Bródy-dal

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

Az utastérben is új világ az elektromos Porsche Taycan

Az utastérben is új világ az elektromos Porsche Taycan